Már dübörög az Open Road Days Fesztivál

Az Open Road Days fesztivál 0. napja megalapozta az izgalmas folytatást. Ugyan ezen a napon még egy szűkebb kör tudott részt venni a programokon csütörtök lévén, de már jól látszik, hogy a szervezők kitettek magukért.

Az Open Road Daysnek nem is lehetett volna jobb kezdőhelyszínt találni, mint a Harley-Davidson budapesti kereskedése. Bár kár csupán kereskedésnek hívni, hiszen a Neszmély közi bázis legalább annyira szolgál közösségi térként, mint motorok eladásának és szervizelésének helyszíneként.

Reggel 9-kor kávézással, regisztrációval kezdődött a gyülekezés a tízkor induló túra startjához. Gondolhatnánk, hogy az indulási hely okán kizárólag Harleykkal lehetett részt venni a guruláson, de ez közel sem így volt. Hankó Ákos, a Harley Davidson Budapest tulajdonosa, így a szervezők vezetője külön kiemelte, hogy összmotoros ünneplést vízionált amikor kitalálta az Open Road Dayst. Ennek megfelelően a mai túrán is szép számmal meg lehetett találni más márkák járműveit is.

Motorozással keretezett bulizás

Mind a fesztivál első (vagyis nulladik), mind az utolsó napján közös motorozással keretezhetik a bulizást a látogatók. A mai alkalommal Balatonakaliba gurultak el a motorozás szerelmesei, ahol a Fék étteremben ebédeltek, majd visszatértek a bázisra.

Természetesen itt is lehetőség volt evésre és ivásra, ehhez pedig szuper zenei kíséretet kaptak a látogatók. Az első fellépő a gyakorlatilag gyerekekből álló Street Sixteen olyan koncertet adott, hogy sok többször ennyi idős zenésznek becsületére válna. Elképesztőek voltak. Utánuk a High, Wide and Handsome, a Jazztelen, majd a Rockstars not Dead következett.

A java még csak most jön!

Június 28-án még nagyobb erővel, immár a Műegyetem rakparton folytatódik az Open Road Days fesztivál. A pénteki nap sztárfellépője az Ugly Kid Joe, akik kizárólag a budapesti koncert miatt érkeztek Európába. A nagyszínpadon őket előzi meg a godfater. zenekar, akik új lemezüket mutatják be.

További zenei programok mellett természetesen a különböző motorimportőrök is tiszteletüket teszik. Emellett épített motorok kiállítása és stunt show is várható. Ráadásul a Harley-Davidson motorok tesztvezetésére is lesz lehetőség!

Természetesen a gyerekeket sem kell otthon hagyni, hiszen a Family Kid Zone-ban különböző játékok mellett elektromos motorokat és Harley motorszimulátort is kipróbálhatnak.