Használt teszt: VW Lupo 3L 1.2 PDTDI 2004
Vettem egy Lupo 3L-t. Impulzus vásárlás volt. Mármint a szónak nem a szokásos értelmében, azaz nem volt “meglátni és megszeretni” pillanat. Viszont a múlt hét hajnalai marha hidegek voltak, és mivel feleségemnek szükségé volt a 206-ra, nekem kedden hajnalban motorral, bringával vagy ami ezeknél is rosszabb: busszal kellett volna mennem dolgozni. Egyik sem élvezetes mínusz 8-10 fokban. Szóval előre gondolkoztam, és hétfő éjjel vettem egy autót.
Már szombaton kezdődött a behálózás Attila barátom felől sörözgetés közben, hiszen mivel öt fiú ült egy asztalnál (ráadásul engem kivéve mindenki járműmérnök), természetesen autókról beszélgettünk. Elsírtam, hogy a Vectrámban fel kell újítanom a motort, meg más baja is van, a Ladám állapotát meg Ati még jobban tudja, hiszen ő lakatolja, és van baja bőven. A 306-osunkról meg ne is beszéljünk, abból lehet, hogy sose lesz (papíros) autó.
Szóval konstatáltuk, hogy szükségem van valami négykerekűre, amíg nem rázom gatyába a gépparkot. Már ekkor szóba jött Ati Lupója, mint opció, de nekem abszolút nem porcosodik semmim a VW csoport termékeitől, így el is engedtem a témát. Aztán két nappal később meggondoltam magam és bejelentkeztem az autóért a fent részletezett okok miatt.
Két olyan előnye volt az autónak ami miatt a legjobb vétel lett számomra a piacon: több, mint negyedig volt tankolva, és nem kellett azonnal kifizetni, csak vigyem el. Ráadásul Ati el is fuvarozott érte. És amúgy a majdan fizetendő ár is verhetetlen. Ez nagyrészt Ati jófejségének köszönhető irányomba, kis részben pedig az autó állapotának.
A típus a maga nemében különleges, bár az én látókörömön eddig kívül esett. Az 1998 és 2005 között gyártott modell sokban eltér az alap Lupótól az extra alacsony fogyasztás érdekében. Ebből a nekem tetsző dolgok az alumínium gépháztető és sárvédők, a magnézium felnik, ülésvázak és kormány. Továbbá a vékonyabb üvegek. A szervó hiányával és a virsli gumikkal tudok együtt élni, viszont ami kimondottan zavar, az a robotizált váltó. Ez ugye egy manuális váltóval megegyező egység, amit elektronika vezérel, és papíron automata. Azonban egy rendes automatánál sokkal komótosabban kapcsol, és ez nagyon idegesít.
A beltér sok különlegességet nem tartogat a fent felsorolt súlycsökkentéseken kívül. Nagyon zavaró, hogy nincs pohártartó. Ezt csak az után konstatáltam, hogy már megvettem az elvivős kávémat egy benzinkúton. Amúgy kicsit fura, hogy nincs zárható kesztyűtartó, de simán tudok élni nélküle. Helyette a műszerfal szinte teljes szélességében van egy ereszcsatornára hajazó tároló, ami tök jó. A két ajtó nem teljesen kárpitozott, bőven kilátszik a lemez. Természetesen villany ablak sincs, sem pedig klíma, de Ati jóvoltából van egy jó kis bluetooth-os kihangosítós fejegység új hangszórókkal.
Menne ez, ha hagynák
A motortér nincs túl zsúfolva. Az 1,2 literes háromhengeres diesel szörnyeteg, amely a géptető alól várja gyanútlan áldozatait, egy cuki kis turbóval van megtámogatva. A hangja szörnyű. De hát ez nem egy élmény autó, szóval erről ennyit. Az erejével nem lenne gond, hiszen bár a 61 lóerő finoman szólva sem sok, de a 140 Newtonméter 1800-as fordulattól bőven elég egy kis mókára a 830 kilós tömegű autóval. Ami útját állja az örömautózásnak az egyértelműen a váltó. “D”-ben olyan hülyeségeket csinál, hogy képtelenség dinamikusan használni. Van viszont kézi vezérlésű mód, tehát, ha a váltókart balra elhúzzuk, előre / hátra mozgatva fel / le kapcsolhatjuk a fokozatokat. Így azért már sokkal élvezetesebb tud lenni az autózás. És ami nagyon fura, hogy városban kisebb fogyasztást tudtam így produkálni, pedig később váltottam, mint az automatika.
De ugye ha már az embernek automata autója van (nekem ez az első ilyenem), akkor igyekszik kihasználni és nem kézzel váltogatni. Na ilyenkor tudnak olyan dolgok történni, hogy mikor 4. fokozatban gurulok, nyomok egy padlót, hogy előzzek, ezt a váltó is érzi és tudja, hogy csinálni kéne valamit. De nem ezt! Mármint nem azt, hogy visszavált kettesbe, gondolkozik, majd felvált hármasba. Mindezt annyi idő alatt, hogy én kézzel végig tudtam volna váltani rükitől ötösig. Sima autózgatásra, amikor nagyjából fix gázzal lehet gyorsulni és gurulgatni is megfelel, de 2023-ban a közlekedés ritmusa csak ritkán ilyen.
A futóműve nem egy világbajnok, nem kényelmes, de nem is elég feszes. Ezen majd tervezek segíteni egy megfelelő mértékű ültetést biztosító sportfutómű szettel. Akkor már csak a kényelemmel lesz gond, de azt a keveset simán beáldozom. A fékek rendben lennének, tök jól megáll a verda, de a tárcsák valószínűleg ütnek, ugyanis erős fékezésnél eléggé ráz a kormány.
A forma nekem bejön, mintha egy kinder tojásból szökött volna. Azonban a közel húsz év erre a példányra elég keményen rányomta a bélyegét. Az eleje rommá lehetett törve. A műanyag alkatrészek hegesztve vannak (már amelyik megvan), a motorháztető és a sárvédők egy sárga autóról származnak, ezt csak minimálisan próbálta leplezni az alkotó. Amúgy a fényezés kimondottan gyatra, záros határidőn belül ezzel is foglalkozni fogok.
Inkább 4L-nek kéne hívni
Le kell szögeznem, hogy megfelelő használat esetén tényleg nevetségesen keveset tud fogyasztani az autó, de a bűvös 3 liter / 100 kilométeres fogyasztás nekem nem jött össze, pedig szinte mindent megtettem. Még csak pár napja volt meg, amikor legurultam vele Veszprémbe. Odafelé 3,4 literes fogyasztással sikerült leérni, ez felugrott 3,7-re a kompjuter szerint a nap végére a városi mászkálással. Ez rátankolással kereken 4 literre jött ki. Igazából ez is tök jó, de azért nem három. Na viszont a haza úton már komolyabban vettem a feladatot és amikor csak tehettem kamionok adta szélárnyékban cammogtam, de így is csak 3,1-ig sikerült csökkenteni az étvágyát. Ez pedig azt jelentette, hogy a normál tempómhoz képest legalább fél órával tovább tartott a 140 kilométeres út. Mindezt túlfújt gumikkal, hogy a gördülési ellenállás is minimális legyen.
Azért van még egy két trükk a tarsolyomban, úgyhogy hamarosan újra kísérletet teszek, hogy a nevéhez méltóan szürcsölje a gázolajat a 3L, ugyanis pár nap múlva irány Ausztria. Addig épp elég munkát adott, hogy pár napja Budapesten majdnem teljesen elment rajta a fék, de erről majd később.
