Ugyan a Ford GT alapú BADD GT erősen tuningolt, nem szériagyártású autó, azonban az utcai autó követelményeit bőven teljesíti: rendszámos, továbbá utasülés, klíma, rádió és elektromos ablak is van benne – azt hiszem erre mondják, hogy mekafull. És amikor éppen nem rekordokat döntöget, a tulaj Johnny Böhmer ezzel viszi suliba a gyerekeit Floridában.

Az autó E-85-ös üzemanyaggal közlekedik. A rekord döntést nem tervezték, éppen a FuelTech FT600 motorvezérlőt tesztelték, de olyan jó működött, hogy úgy döntöttek megnézik mi a vége. Hihetetlenül hangzik, de a tulaj szerint további 500-700 lóerőt is ki tudnak még húzni ebből a motorból. Ez további rekord döntögetést helyez kilátásba.

Nem tudom kinek van szüksége arra, hogy 500 kilométert tegyen meg óránként közúton, de ez a projekt nem is erről szól. Sokkal inkább végtelen kitartásról. Böhmer 2006-ban vásárolta a Fordot újonnan azzal a céllal, hogy átlépje a 300 mérföld/órát (483 km/h). Végül tizenhat évnyi kitartó munka után túlteljesítették a célt. Persze ehhez az is kellett, hogy a projektbe 2016-ban beszálljon a Gas Monkey Garage, ami azért történhetett, mert Böhmer ekkor már tíz év munkájával is komoly eredményeket tudott felmutatni. 2012-ben egy mérföldön belül (1,6 km) 455 kilométer/órás sebességet ért el amivel rekordot állított fel.
Ezzel lehetne döntögetni a nyugati-keleti part rekordot.
Először azt olvastam, hogy Nyugati-Keleti rekordot döntögetni. Gondolkodtam, hol előzné meg biztonságosan a 73-as trolit? 😀