Augusztus utolsó hétvégéje sokaknak az iskolakezdéssel járó teendőkkel telik, mások még utoljára kinyaralják magukat. Mi azonban valami olyanra készülünk, amit néhányan irigykedve, a legtöbben viszont értetlenkedve néznek: 24 órás robogóversenyre megyünk!

Idén BSSW 0-24 néven kerül megrendezésre az az óriási buli, melynek keretében a motorversenyzésért rajongó lelkes amatőrök megmérettethetik magukat egy gigászi küzdelemben. A visontai Black Star Speed Way pályán fogjuk kisajtolni az összes pónilóerőt a 30 éves Piaggio Quartz versenymotorunkból, és küzdünk azért, hogy a mezőny első felében érjünk célba. Akarom mondani a győzelemért, a győzelemért küzdünk!
Persze nem a győzelem a részvétel, hanem a fontos – ahogy azt mondani szokták, úgyhogy mi legalább ugyanolyan komolyan fogjuk venni bulizást, mint a versenyzést.


Pilótáink nagy része kipróbált veterán versenyző, hiszen például a szemtelenül fiatal Branstetter Gábor már másodszor áll rajthoz ezen a versenyen. Ament Attila, alias Vuki pedig már harmadszor. Fetter Úr nem csak a csillagjegyét tekintve szűz, hanem a robogóversenyzésben is (meg még ki tudja miben?), mindeddig 0 megtett kilométerrel versenypályán robogóval. Viszont mivel az ő motorja a versenymotorunk, így egyértelmű helye van a pilótáink között.
Jómagam veterán vagyok, de nem a versenyzésben. Eddig kétszer voltam szerelő az esemény során három csapatnak. A matematikusok bizonyára kiszámolták, hogy az egyik évben (tavaly) két csapatnak is szereltem. Azon a nyáron mondjuk nem sokat aludtam.

Reméljük a vak és gyengénlátó kettősünket kompenzálni fogja a két sztárpilótánk, de ha nem, az se baj. Idén két dologra fektetünk nagy hangsúlyt: elsődlegesen, hogy jól érezzük magunkat, másodlagosan pedig, hogy jól nézzünk ki.

Így olyan unortodox megoldásokat alkalmazunk a költségvetés elosztásakor, hogy a futómű tuningra félretett EU-s pénzt lakókocsi bérlésre költjük, a motor finomhangolására tervezett időt pedig fényezéssel és matricázással töltjük.

Azonban, hogy még jobban bebiztosítsuk a sikert, te is segíthetsz az alábbiakkal fontossági sorrendben:
- sör a pénteki bulira és a csapatmegbeszélésekre
- izotóniás italok, energia italok a versenyre
- egészséges élelem a versenyre
- 100-as benzin
- 2T motorolaj
- Piaggio Quartz donornak részben vagy egészben
- Piaggio Quartz alkatrészek
- esőgumik
- rally sátor (ezt némelyek pavilonnak nevezik)
- egyedileg gyártott pólók a versenyzőnek és a háttér stábnak
- egyedileg gyártott matricák
- pénz



Támogatóink matricáit felhelyezzük a motorra, ami garantáltan a legfeltűnőbb lesz a rajtrácson, és ha ennek ellenére sem azt pásztázná a kamera az sem gond, mert saját fotóssal és videóssal készülünk. És természetesen az összes platformunkon (weboldal, facebook, insta, tiktok, youtube) megjelenítjük őket megbeszélés szerint. A felajánlásokat az info@revup.hu e-mail címre várjuk, és előre is köszönjük:
a RevUP csapata

A korábban kiadott eredetihez képest a frissített cikkből két bekezdés kikerült személyes okokból – a szerk.