Sokszor nehéz helyzetben van, aki éppen örököl. Nem elég a fájdalom és űr, amit a szeretted elvesztése hagyott benned, még rohangálhatsz is mindenféle hivatalba lemondani, megszüntetni, átíratni, nyilatkozni, és esetleg azt se tudod, merre indulj, ha kézhez kaptad a hagyatékátadó végzést. A gépjárművel kapcsolatos ügyintézéshez igyekszünk mankót nyújtani az alábbi speciális esettel, hogy felkészült legyél.
A sztori úgy indult, hogy egy 20 éves autó tulajdonosa 4 évvel ezelőtt elhunyt. Megtörtént a hagyatéki tárgyalás, jogerőre emelkedett a hagyatékátadó végzés. A gépjárművet egy magánszemély örökölte. Viszont 5 hónap múlva sajnos ő is elhunyt, és a gépjárművet ebben a pár hónapban nem íratta a nevére. Volt egy újabb hagyatéki tárgyalás, született egy újabb hagyatékátadó végzés, ami ismét jogerőre emelkedett. Most azonban két magánszemély örökölte a gépjárművet. Az egyik örökös igyekezett az átírási kötelezettségének eleget tenni, de meg nem határozott akadályok miatt nem járt sikerrel, és azt is mondták neki, hogy ebben a formában a gépjármű nem átíratható. A dolog annyiban maradt. Ennek már 3 éve.
Ügyintézési háttérsztori: jobb helyeken a közjegyző továbbítja a jogerős hagyatékátadó végzést az illetékes kormányablaknak (ami egyben közlekedési igazgatási hatóságként is funkcionál). Itt felvezetik a nyilvántartásba a gépjármű tulajdonosához úgynevezett záradékban az örökös(ök) nevét. Ha a végzés jogerőre emelkedését követő 15 napon belül az örökös(ök) nem íratják át a gépjárművet a nevükre, akkor a kormányablak végrehajtást kezdeményez a NAV-nál, és elindul a hivatalból való kivonás- és végeláthatatlan bírságolásvonat.

Jelen helyzetben ez nem volt egy jobb hely, és már a legelején elakadt a hivatali folyamat, mert a nyilvántartásba nem jegyezték be annak a tényét, hogy van egy örökös. De az örökös örököseit se vezették fel. A jármű forgalomban volt, kötöttek rá egy biztosítást, így aztán gond nélkül használhatták.
Aztán végül hosszú, téli álmából mégis felébredt és álmosan gépelni kezdett a hivatali eljárásrendet megtestesítő ügyintéző, aki valahogy minderről tudomást szerzett. Az örökösök hamarosan kaptak egy-egy levelet egy területileg még csak nem is illetékes kormányablaktól, hogy minél hamarabb intézzék el az átírást, mert ejnyemárna, ki lesz vonva.
De nem elég, hogy az örökös elhunyt, és az ő örökösei ketten vannak, mindez évekkel ezelőtt történt, bőven túl a 15 napon, és ráadásképp kettőt tippelhetsz, hogy volt-e műszaki a kocsin. Nyilván nem. Most akkor átíratható?
Mi a teendőtök örökösként ebben a helyzetben?
- A tulajdonjog folytonossága ebben az esetben nyomon követhető a hagyatékátadó végzések alapján. Mindkettő legyen nálatok, mellékelve azok a papírok is, amik leírják, hogy melyik naptól jogerősek a hagyatékátadó végzések. Az első elhalálozott örökös is szerepelni fog a nyilvántartásban köztes tulajdonosként. Ezeket az iratokat csak bemutatni szükséges.
- Mivel öröklésről van szó, hiába történik tulajdonjog átruházás, most eredetvizsgára nem kell vinni a gépjárművet, hiszen tisztázott az eredete. Ez pipa.
- Ellenőrizzétek le, hogy megvan-e a forgalmi és a törzskönyv, ha igen, mindkettő, akkor ez is pipa. Ha nincs, akkor az ügyintézéskor be kell jelenteni az elvesztést.
- Fordítsátok meg a forgalmit, mert ott szerepel a műszaki vizsga érvényességi ideje, keressétek ki a legutolsó bejegyzést: hopp, lejárt 4 hónapja. Bár sok nyomorúságot okozott a koronavírus, most mégis ebből eredően a jelenleg hatályos jogszabályok alapján az átíráshoz nem szükséges érvényes műszaki vizsga. Tehát ez nem akadály, ez is pipa, bár közlekedni hivatalosan csak 3 napos útvonalengedéllyel lehet vele, és ki tudja, milyen állapotban van a kocsi. Élő biztosításnak viszont lennie kell a gépjárművön.
- A megjelölt személy már kötheti is a biztosítást a gépjárműre, ennek meg kell lennie már az ügyintézés előtt. Nem elég a netes oldalon benyújtott kérelemnek a száma, várd meg, amíg megkapod a biztosítótól a kötvényszámot vagy az ajánlatszámot. Csak ezután kezdd el az ügyintézést! Némely esetben a biztosító teljesíti a 24 órán belüli kötelezettségét arra vonatkozóan, hogy felrögzítse a nyilvántartásba a biztosítást, de ez nem mindig történik meg, és ha nem tudod bemutatni a kötvényszámot, akkor nem tudod átíratni se a járművet.
- Mivel a kilométeróra állását minden tulajdonjog változáskor kötelező rögzíteni, ezért ellenőrizzétek le, hogy a hagyatékátadó végzésben szerepel-e (nem szokott). Ha nem szerepel, akkor egyikőtök ír egy újabb A4-es nyilatkozatot a km óra állásáról, megjelölve a leolvasás napját is.

Mennyi az annyi?
Ingyen semmi nem hullik az öledbe, ha gépjárműről van szó. Fizetned kell a forgalmit (6 000 HUF) és a törzskönyvet (6 000 HUF). Vagyonszerzési illetéket most nem kell fizetni, mert örököltétek a járművet. A biztosítást a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésének a napjával kell kötni, ha később kötöttétek, akkor várható, hogy fedezetlenségi díjat kell fizetnetek. A 15 napos átírási kötelezettségeteknek kb. 3 évvel és 11 hónappal később eleget is tettetek, kell számítani bírságra? Alapvetően igen, késedelmes átírás miatt, ezt a NAV fogja kiszabni hetekkel, hónapokkal később, az értesítést is ő küldi. Érdemes a megjelölt határidőig befizetni a bírságot, mert ha nem teszitek, akkor felszálltok a foglalás – hivatalbóli kivonás – kisvasútra, és megint csak a hivatalokba kell járkálnotok és telefonálgatnotok, és aztán már tényleg elhiszitek, hogy elátkozott a gépjármű és gyufa után nyúltok.
Mire figyeljetek, ha ketten vagytok tulajdonosok a járművön, és már a neveteken van végre?
Minden kocsival kapcsolatos ügyintézéshez szükség lesz mindkettőtökre vagy meghatalmazásra a másik tulajdonostól (pl. rendszámpótlásnál, okmánypótlásnál, stb.) A gépjármű eladásakor pedig mindkettőtök adatai és aláírása kelleni fog az adásvételi szerződésre.
Remélhetőleg segített a cikk a sikeres és őszhajszálmentes ügyintézés elérésében.

Ha mélyebben utánajárnál egy kis jogszabályi háttér:
2010. évi XXXVIII. Törvény a hagyatéki eljárásról
91. § (2) Ha a hagyatékot teljes hatállyal átadó végzés vagy a teljes hatályúvá vált ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés jogkövetkezményeinek foganatosításához közhiteles nyilvántartásba való bejegyzés szükséges, annak foganatosítása iránt a közjegyző a nyilvántartást vezető belföldi hatóságot a végzés egy példányának megküldésével megkeresi.
2017. évi CLIII. Törvény az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról 119. §
(6) A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. (Vágod, csótány?)
(7) Az állami adó- és vámhatóság az 5 ezer forintot el nem érő késedelmi pótlékot nem írja elő.