Jövőre lesz a 16. évfordulója az első Arai Man TT tematikájú bukósisak megjelenésének, melyet egy új kiadással ünnepelnek. A mintát a több Moto GP pilóta sisak grafika tervezésért felelős Drudi Performance készítette egy RX-7V Evon. A dizájnon kívül nem változott semmi, azaz maradt a bevált ECE R22.06 minősítés, a jó szellőzés, oválisabb fejformára jól passzoló kialakítás. Ezek együttese segítette a sisakot a legjobb márkák közé a jelenlegi piacon.

Szerencsére idén is maradtak a változatos színeknél a tervezéskor, a héj mintája fekete, fehér, piros, szürke és neonzöld színekből áll össze. Az alján vízszintesen végigfutó kockás zászló az előbbi modelleken is jellemzően megtalálható volt, a tetején pedig az ikonikus TT felirat található, mellette a Triskelion, azaz a három láb, ami a Man sziget motívuma. A neonzöld csíkon mely átlósan helyezkedik el a sisakon, egy „ellan vannin” felirat szerepel, ami nem más, mint az Isle of Man manxiul.
A bukósisak várható megjelenése következő nyár lesz, az árazásról még nincs információ, viszont biztos nem fog az RX-7V Evo alapára alatt alakulni, ami jelenleg 800 € körül mozog. Ingmar Stroeven, az Arai Helmet európai igazgatója, azt mondta: „Nagyon várjuk a TT-t! Jó, hogy idén végre visszatérhetünk az Isle of Man-hez, ami sokat jelent az Arai számára!”
Ha te is Man TT rajongó vagy olvasd el korábbi cikkünket az új Isle of Man TT – Ride on the edge játékról!