Kormánycsapágy csere az X8-on

Mivel hamarosan kezdődik a motoros szezon, és már én is a tűkön ülök, ideje volt felkészíteni a szeretett robogómat, a Piaggio X8-at. Az átlagos szezonra felkészítő intézkedések mellett, mint a guminyomás ellenőrzés, akksi betétel, esetlegesen olajcsere, rám sajnos más is várt. Már tavaly év végén is éreztem, hogy az idei évet egy kicsit nagyobb beavatkozással kell kezdenem, hála a magyar utak szuper minőségének.

Még egyben

Honnan tudod, hogy rossz a kormánycsapágy?

Van a robogónkon a középsztender? Ha igen a válasz, ne is habozzunk, tegyük ki középsztenderre. Kismotorok esetén könnyebb dolgunk van, nagytestű, nehéz robogó esetén lehet, hogy érdemes segítséget kérni. A lényeg, hogy elérjük azt a pontot, hogy az első kerék kicsit felemelkedjen a talajról. Ezt úgy tudjuk megoldani, hogy a motor hátulját lefelé nyomjuk, ezzel a motor orra felfelé emelkedik. Ekkor egyik kezünkkel megmozgatva érezhető, hogy a kormány egyenes állásban akad, abban az esetben, ha a csapágy már rossz. Ehhez persze az is kell, hogy ne legyen laza a csapágy, ne lötyögjön. Gyakaran a laza csapágy beállításakor derül ki, hogy gond van.

De mitől is tud beverődni? Kúpgörgős csapágy esetén, a kúpgörgők annyira belenyomódnak a csészébe, hogy ez már maradandó alakváltozással jár, és ezért nehéz kitéríteni a kormányt alap pozícióból. Ez persze a ritkább golyós csapágyas megoldás esetén is ugyanígy megtörténhet.

Nagyon jól látszik a csészében, a kúpgörgők beverődése

Sajnos, ha már nagyon elhasználódott a csapágy, ezt már motorozás közben is könnyedén érezni, ez volt az eset nálam is. A szomorú, hogy az előző csapágy is gyári minőségű volt, nem műveltem vele semmi őrültséget, és mégis csak egy szezont bírt ki az itthoni utakon.

A szétszerelés

Fontos leszögezni, hogy amennyi robogó, annyi megoldás, tehát a csere menete nem feltétlenül egyezik teljes mértékben egy másik robogójéval, csak az alappillérek azonosak. Fontos dolog, hogy én célszerszámokkal végeztem el a csapágy cseréjét, melyet mindenkinek erősen ajánlok. Ezt is meg lehet oldani házilag, de profi szerszámokkal sokkal gyorsabb.

Első körben természetesen középsztenderre helyezzük a robogót. Én kicsikét lebontottam az elejét, ami egyébként nem volt feltétlenül szükséges, de a plexit, visszapillantót leszereltem, mivel nem szerettem volna véletlenül megsérteni. A kormány burkolatot viszont mindenképpen le kell szedni, mivel enélkül nem tudjuk kiszedni majd a teleszkópot. Ahhoz, hogy a burkolatot leszedjük, az elektromos kapcsolókat is le kell csatlakoztatni, amit érdemes dokumentálni, ha nem vagyunk benne biztos, hogy melyik hova tartozik. Ha lecsupaszítottuk a kormányrudat, akkor ki kell szedni a rögzítő csavart, hogy le tudjuk lógatni a kormányt. Szerencsés ennél a modellnél, hogy engednek eleget a fékcsövek és a vezetékek.

Ezt követve egy emelő segítségével, megemeltem a motor elejét a tank aljánál, hogy kiférjen majd a teleszkóp alulról. Természetesen ügyeljünk rá, hogy stabilan emeljük az elejét, nehogy megbillenjen, esetleg eldőljön a robogó. Ideje volt a futómű alsó részét is megbolygatni. Le kell szedni a féknyerget, ezt csak kettő csavar tartja, illetve a sárvédőt is, amit négy csavar tart.

Vissza a tetejéhez: a körmös anyákat célszerszám segítségével meglazítjuk, itt sem árt megfigyelni a sorrendet még előtte. Ha meglazítottuk a felső anyát, lehúzzuk a pozícionáló gyűrűt, ez után pedig a következő körmös anyát is levesszük. A hézagoló és a porvédő lehúzása után már látjuk is a felső csapágyat. A belső, görgős részét simán, kézzel is le tudjuk húzni (legalábbis illene tudni). A T-szár egy nagyobb rántásra ki is jött, örülhetünk, mivel már majdnem félúton vagyunk.

A csapágycsészék kiütése

A célszerszám segítségével, mely gyakorlatilag egy vasrúd, végén egy merőlegesen ráhegesztett fém koronggal, megfelelő profillal, kiütjük a kormánycsapágyat. Ennek se illene túlságosan nehezen mennie, pár kalapács ütés után esetembe kint is volt az alsó és felső csapágycsésze. Fontos, hogy ne csak egy ponton üssük a csészét, hanem minden oldalról, hogy nehogy beékelődjön. Sokszor nincs az a célszerszám amivel ki lehetne ütni a csészét, ilyenkor rá lehet hegeszteni valamit és ez sokat segít.

A képen is jól látszódik a beékelődött kúpgörgők helye, ami megnehezíti a közép állásból való kitérést.

Ami még hátra maradt, az a csapágy levétele a teleszkóp villa nyakról. Ez egy hidegvágó és egy kalapács segítségével egészen könnyedén megoldható. A lényeg, hogy a T-szárat fejjel lefelé fordítva, a csapágyat minden oldaláról “megtámadva”, leütjük a hidegvágó-kalapács kombóval. Fontos, hogy nehogy véletlenül megüssük a nyakat, vagy bármi mást a csapágyon kívül. Amint ez kész: már félúton vagyunk!

Miután kiszereltük a csapágyakat, nagyon alaposan meg kell tisztítani a csapágyfészkek helyét, mielőtt beletesszük az újakat.

Az összeszerelés

Én a gyári, Piaggio csapágyszettet vettem meg, és másnak sem ajánlom, hogy spóroljon ezzel, mivel az élettartama a gyengébb minőségeknél érezhetően rosszabb. Nem csak az anyagi résztől akarunk megmenteni benneteket, hogy kétszer kelljen megvenni, hanem az ezzel járó szereléstől is, mert azért időigényes tud lenni.

A csapágy behúzása szintén célszerszám segítségével történik. Ez gyakorlatilag egy sok méretű, korongokból és egy menetes rúdból összeállított készlet. Meg kell találjuk azt a korongot, amelyre pontosan illeszkedik a csapágy csésze, külön az alsó, külön a felső. Miután behelyeztük az egyik korongot a csapággyal, illetve a menetes rudat áthúztuk a váz nyakán, a felső csapágy csészét és a korongot is a fészekhez helyezzük. Ha illeszkedik a csapágy csésze a váz fészekhez (alul-felül), akkor kezdődhet a behúzás! Míg a csavart, amelyekre fel van helyezve a két korong és a csapágyak, egy csillagvillás kulccsal rögzítjük, másik kezünkkel pedig elkezdjük húzni az anyát. Ennek eredményeképpen, a két csapágy csésze egyre közelebb húzódik egymáshoz, egészen ameddig be nem préselődik a vázba. Ekkor még ezzel nem teljesen végeztünk, mivel az alsó csészét a korongon keresztül érdemes megütni kalapáccsal, hogy biztosan a helyére csússzon.

A következő lépés az alátét és a porvédő felhelyezése a T-szárra X8 esetén, persze általánosságban nyilván elmondható, hogy ellenkező sorrendben kell összeszerelni, mint ahogy szétszedtük. A csapágy belső része, vagyis a kúpgörgős rész egy célszerszám segítségével kerül rá a villa nyakra. Ez gyakorlatilag egy vascső, melynek az átmérője nagyon fontos, mivel TILOS megütni vele a kúpgörgős kosarat, csakis a belső gyűrűt üthetjük. Fontos, hogy a csapágyak beszerelése előtt, nagyon alaposan érdemes megzsírozni őket.

Alaposan zsírozzuk be mindkét csapágyat

Ha felütöttük a csapágyat a helyére, és már fémes hangja van az ütéskor, jöhet a következő lépés, a T-szár visszahelyezése. Itt érdemes lehet segítséget kérni, hogy amíg mi fogjuk a teleszkópot, a kolléga rácsúsztassa a nyakra a belső csapágyat, ráhelyezze a porvédőt, hézagolót és az első anyát, hogy tartsa valami a szárat. Mint már említettem, fontos megjegyezni a sorrendet szétszereléskor. Ezzel leginkább magam dolgát könnyítettem, mivel amíg elég furcsa pozícióban tartottam a villát, a segítségem már tette is a helyére a porvédőt, hézagolót és az anyát a megfelelő sorrendben. A körmös anyák lehúzása fontos és figyelem igényes rész! Először is, meg kell néznünk a gyári előírást a nyomtatékokat illetpen. Erre a modellre a gyár az alábbit írta elő: első körmös anyát lehúzása 13 Nm-re húzzuk le, viszont ez után 90°-ot visszalazítunk, ugyanis az ilyen csapágyaknak muszáj valamennyi holtjáték a megfelelő működéshez.

A kormányrúd akkor van jól pozícionálva, ha egymásba esik a két kivágás

Ezennel túlvagyunk a nehezén, innen gyakorlatilag az eddigieket kell elismételjük, fordított sorrendben. Szintén fontos, hogy amíg fejjel lefelé lóg a kormányrúd, véletlenül se nyomjuk meg a fékkart, mivel ha fellevegősödik a rendszer, akkor sok tíz perc extra szerelést ránthatunk a nyakunkba. A kerék visszaszerelésénél érdemes figyelni pár dologra. A kilométeróra csigát jól illesszük a helyére, semmi se lógjon a féktárcsa közelébe. Amikor a kerék tengelyét helyezzük be, a teleszkópon ez a két csavar:

legyen meglazítva, ellenkező esetben a két szárat egymáshoz tudjuk húzni, ezzel görbítve a teleszkópot. Érdemes ügyelni a kerék csavar, a féknyereg rögzítő csavarok meghúzási nyomatékára is.

Ha ezekkel megvagyunk már csak az idomok és kormány panelek felhelyezése, illetve az elektronikus csatlakozók csatlakoztatása marad hátra. Figyelni kell rá, hogy egyik csatlakozó se maradjon csatlakozatlanuls. Ezeknek egyébként nem kellene sok időbe telni, engem mégis ez szivatott meg a leginkább. Ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön sokat kell masszírozni az idomokat.

Ha már elkészült

Ha minden idom felkerült, minden csavart meghúztunk, és nem maradt több csavar a tálcán, érdemes pár dolgot áttekinteni. Elindulás előtt ajánlott meghúzni alaposan a fékkarokat, hogy tudjuk, a rendszer véletlenül sem levegősödött fel. Ha ez rendben van, a világítást is illik leellenőrizni, hogy minden csatlakozót helyesen dugtunk-e vissza. Középszenderen még illik megmozgatni a kormányt, ha minden jól sikerült, vajpuhán kellene mozognia a teljes tartományban. Az első méterek megtétele után már érezhető a különbség, de eleinte még óvatosan, ellenőrizzük a fékek, futómű működését, emberek vagyunk, hibázhatunk az összeszerelésnél.

Ez nem működne rossz kormánycsapággyal

Mi maradt még hátra? Élvezd az utakat, az új kormánycsapággyal! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük