Megvan a 2023-as Dakar rally győztese

Az éllovasok célba értek a 2023-as Dakar rallyn, mely nagyon sok izgalmat hozott magával az idei évben is. Nem szenvedtünk hiányt ütközésekből, kiesésekből, váratlan körülményekből sem. A hatodik szakaszban például lefújták a versenyt a motorosoknak és quadosoknak a hatalmas viharnak köszönhetően. Az elektromos Audik szép eredményeket produkáltak, viszont a kilencedik szakaszban Carlos Sainz, spanyol versenyző nagyott bukott. A Toyota is küszködött technikai problémákkal, de végül mégis ők nyerték az autós kategóriát. Nasser S Al Attiyah pilótának és Mathieu Baumel navigátornak hála. Loeb csapata a második helyen ért célba.

Az argentínok nem csak a fociban hódítanak mostanság, hanem a motoros kategória első helyet is sikerült bezsebelniük. A nyertes nem más, mint Kevin Benavides. A KTM ismét egy elsöprő győzelemnek örülhet. Toby Price a mai szakaszon 55 másodperccel maradt le Kevin mögött, így összetettben mindössze 43 másodperces különbségen múlt az első és a második hely.

Kamionos kategóriában is nagyon szoros verseny volt, de végül Janus van Kasteren, holland versenyzőnek sikerült az első helyre törnie. Ráadásul a dobogó mindhárom fokára Ivecos csapat állhatott.

Gratulálunk Alexandre Giroudnak is, aki a Yamahát vitte a győzelemre quados kategóriában.

Frissítés 2023.01.15. 18:04

Részletes eredmények:

  • Autók T1
    1. N. AL-ATTIYAH, M. BAUMEL – TOYOTA GAZOO RACING 43:03:15
    2. S. LOEB, F. LURQUIN – BAHRAIN RAID XTREME +1:20:49
    3. L. MORAES, T. GOTTSCHALK – OVERDRIVE RACING +1:38:31
  • Autók T2
    1. R. BASSO, J. POLATO – TOYOTA AUTO BODY 107:39:42
    2. A. MIURA, L. LICHTLEUCHTER – TOYOTA AUTO BODY +7:09:26
    Ebben a kategóriában rajtuk kívül mindenki kiesett / feladta a versenyt
  • Autók T3
    1. A. JONES, G. GUGELMIN – RED BULL OFF-ROAD JUNIOR TEAM PRESENTED BY BF GOODRICH 51:55:53
    2. S. QUINTERO, D. ZENZ – RED BULL OFF-ROAD JUNIOR TEAM PRESENTED BY BF GOODRICH +52:05
    3. G. DE MEVIUS, F. CAZALET – GRALLYTEAM +1:35:42
  • Autók T4
    1. E. GOCZAL, O. MENA – ENERGYLANDIA RALLY TEAM 53:10:14
    2. R. BACIUSKA, O. VIDAL MONTIJANO – RED BULL CAN-AM FACTORY RACING +16:44
    3. M. GOCZAL, M. MARTON – ENERGYLANDIA RALLY TEAM +18:15
  • Kamionok
    1. J. VAN KASTEREN, D. RODEWALD, M. SNIJDERS – MACHINERY TEAM DE ROOY 54:03:33
    2. M. MACIK, F. TOMASEK, D. SVANDA – MM TECHNOLOGY TEAM +1:14:34
    3. M. VAN DEN BRINK, E. KOFMAN, R. MOUW – EUROL TEAM DE ROOY +2:40:22
    A folyamatos műszaki problémákkal küszködő, de hősiesen helytálló Qualisport Racing, melynek tagjai Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László sikeresen célba ért. Azonban mivel korábban nem minden mért szakaszt tudtak teljesíteni, az értékelésben nem vettek részt. Ennek ellenére dicséretre méltó a teljesítményük. A Team SSP, melynek Darázsi Zsolt is a tagja volt szintén nem vett részt az értékelésben több mért szakasz nem teljesítése miatt.
  • Motorok Rally GP
    1. K. BENAVIDES – RED BULL KTM FACTORY RACING 44:27:20
    2. T. PRICE – RED BULL KTM FACTORY RACING +0:43
    3. S. HOWES – HUSQVARNA FACTORY RACING +5:04
  • Motorok Rally 2
    1. R. DUMONTIER – TEAM DUMONTIER RACING 46:31:44
    2. P. LUCCI – BAS WORLD KTM RACING TEAM +32:14
    3. M. DOCHERTY – HT RALLY RAID HUSQVARNA RACING +1:16:43
    11. Gyenes Emánuel – AUTONET MOTORCYCLE TEAM +5:49:11
    Saghmeister Gábor motorja a 11. szakaszon leállt, így nem tudta befejezni a versenyt.
  • Quadok
    1. A. GIROUD – YAMAHA RACING – SMX – DRAG’ON 56:44:30
    2. F. MORENO FLORES – DRAG´ON RALLY TEAM +43:11
    3. P. COPETTI – DEL AMO MOTORSPORTS BY MOTUL +1:52:55


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük