A Moto GP pilóták túl vannak a le mans-i hétvége edzésein és a sprint versenyen is, már csak a vasárnapi futam van hátra. A legendás francia pályán eddig sem volt hiány izgalmakban, a szombati rövid futamot zseniális motorozással húzta be Jorge Martin.

Az élről rajtoló Bagnaia tökéletes rajtot vett, így már az első körben el tudott húzni egy kicsit a mezőnytől, de a Pramac pilótája hamar felzárkózott rá, majd a negyedik körben át is vette a vezetést. Bagnaia nem sokáig élvezhette a második helyet sem, hiszen Marquez, Binder és ő csatáztak körökön át a dobogó középső fokáért.

Marc Marquez két helyett vesztett az első körben, de miután Jack Miller kicsúszott előle, már a harmadik helyen motorozott. Binder igyekezett visszaszerezni a dobogót a KTM számára, de az elején nem talált fogást a hondás versenyzőn. Később Marquez kiterelte Bagniaiát előzés közben, össze is értek. Binder azonban végül mindenkin keresztül vágva el tudott szakadni, és megszerezte a második helyet. A harmadik helyért folyó csatába pedig Luca Marini is beszállt, aki végül Bagnaia mögött és Marquez előtt a negyedik helyen ért célba.

Quartararo – aki pénteken sem találta helyét a Yamahán – a hazai versenyén a 13. helyről rajtolva visszacsúszott a tizenhatodik helyre. Hamar visszazárkózott, de négy körrel a verseny vége előtt kicsúszott, így nem szerzett pontot. Honfitársára, Zarcora viszont büszkék lehetnek a hazai szurkolók, hiszen a hatodik helyre sikerült behoznia a Pramac Ducatit.
A világbajnoki pontversenyben okozott némi változást a mai futam, Brad Binder ebben is második lett, megelőzve Bezzecchit. Bagnia a harmadik hellyel stabilizálta a vezetést. A verseny utáni nyilatkozatában Binder azt mondta, hogy a holnapi hosszabb futamon még jobb eredményt szeretne elérni, ezzel pedig nem csak ezt a versenyt, de a világbajnoki címért folyó harcot is még izgalmasabbá teheti. Holnap 14:00-kor kiderül sikerül-e javítania.