A Harley-Davidson a King of the Baggers cím visszahódítására készül

A 2023-as év nagyon fontos a Harley-Davidson számára. Idén ünneplik fennállásuk 120. évfordulóját, így idén mindent bedobnak, hogy a King of the Baggers versenysorozat bajnoki címe Milwaukee-ba kerüljön a szezon végén.
A 2022-es év vége szoros befutót hozott, ugyanis a H-D-val versenyző Travis Wyman 3 pontos előnnyel érkezett az utolsó forduló helyszínére, amit akkora esőzés kísért, hogy a bajnoki címe múlt rajta végül. Ugyan a futamot testvére a szintén H-D nyergében motorozó Kyle nyerte, a bajnoki korona így összetettben az Indiannal versenyző Tyler O’Hara fején landolt.

A 2023-s évre mind a két csapat a jól bevált versenyző párossal száll ringbe, de miután az Indian bejelentette gyári támogatású verseny csapatát februárban, botorság lett volna mást várni a Harley Davidson-tól egy olyan fontos évfordulón, mint az idei. Természetesen ez nem jelent egyenes utat a sikerhez, de nem kérdőjelezhető meg a márka által belefektetett energia a hétvégén induló MotoAmerica versenysorozatban.

“A márka 120. évfordulóján sokkal dominánsabb és mindent elsöprő módon kívánunk jelen lenni a sorozatban, mint eddig bármikor, hogy az egyes rajtszám visszakerüljön oda, ahova tartozik: Milwaukee-ba.”

Nyilatkozta Jochen Zeitz a H-D ügyvezető igazgatója és mindenható ura.
Travis Wayman

“Örömmel tölt el, hogy a második évemet kezdhetem meg a csapattal. A tavalyi konzisztens helyezéseimnek hála, mindvégig versenyben voltam a bajnoki címért. Idén egy hétvége alatt kétszer is lesz alkalmunk bizonyítani, mind a szombati, mind pedig a vasárnapi versenyen. Azonban, ahogy a többi csapat is egyre jobban használja a motorjukban rejlő potenciált, kemény küzdelmeket várok a szezonban. Ha ott akarunk lenni az elejében, miden alkalommal a maximumot kell nyújtanunk.”

Travis Wyman
Kyle Wayman

“Megtiszteltetés idén is a Harley-t képviselni. A holtszezon nagy részét a csapattal a Road Glide fejlesztésével töltöttük, így most hatalmas önbizalommal vágok neki a 2023-s évnek. Biztos vagyok benne, hogy sorra fognak dőlni idén a legjobb köridők, és hogy az egész mezőny sokkal gyorsabb és kompetitívebb lesz.”

Kyle Wyman

Biztosítandó, hogy a Harley-Davidson minél közelebb legyen a tűzhöz év közben, a gyár az idei évre a privát csapatok számára elérhetővé tette a tavalyi gyári alkatrészek egy teljes garmadáját. Gondoljunk csak bele: minél több Harley megy elől, annál távolabb vannak az Indianek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük