A Kymco szerint a jövő elektromos

A 2022-es EICMA-n bemutatott két elektromos Kymco, a SuperNEX és RevoNEX igencsak felkeltette az emberek érdeklődését. Mint a legtöbb motor és autógyártó cég, a Kymco is elkezdett nyitni az elektromos hajtás felé. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint az MCN által készített interjú Allen Koval, a Kymco cég vezérigazgatójával.

Nem ez jut eszedbe a Kymcoról – Klikk a képre a kapcsolódó cikkhez

A Kymco nem most vágott bele az elektromos motorkerékpárok fejlesztésébe és gyártásába, hanem már több mint 20 éve foglalkoznak a témával. Bár az első elektromos robogójukat, az Ionexet csak 2018 márciusában mutatták be Tokyoban. A tajvani cég vezetője úgy gondolja, hogy mindenképpen az elektromos járművekben rejlik a jövő, melyért a vállalatuk bőséggel tesz is. Fun fact: Az Ionex megjelenésekor egy zseniális ötlettel álltak elő: a kivett, kis méretű akkukat töltőállomásokon lehet cserélni, tehát nem kell várnunk a töltésre, mivel csak kivesszük a lemerültet és behelyezünk egy már feltöltött akkut. Erre azért is van nagy szükség ázsiában – a Kymco fő piacán – és akár bárhol a nagyvárosokban, mivel egy panelből nem feltétlen egyszerű kilógatni a hosszabbítót az éjszakai töltésre.

Allen Ko, a Kymco vezérigazgatója

˝Szeretünk visszatekinteni a technológia történelmébe, evolúciójába és forradalmába. Valójában nem az számít, hogy egy adott technológia mennyire van fölényben a piacon, hanem, hogy a vásárlók mennyire szeretnék megkapni azt a technológiát”

Nyilatkozta Allen Ko, majd azzal folytatta, hogy:

˝Manapság az elektromos járművek szinte mindenkinél képben vannak. Lehet, hogy egyéb technológiák kicsit jobbak, vagy kicsit hatékonyabbak, de nincsenek köztudatban.˝

Továbbá méltatta a konkurencia ötleteit, mint például a Kawasaki hibrid hajtását, illetve a hidrogén hajtás koncepcióját és a Triumph által megálmodott fenntarthatóbb E40-es benzin használatát a Moto2-ben 2024-re.

Ettől függetlenül a vezérigazgató szerint az infrastruktúra hiánya miatt a fentiek nem lesznek népszerűek:

˝Ezen technológiáknak esszenciája az infrastruktúrában rejlik. Szeretnél egy hidrogén hajtású motort, de hol van a töltő állomás? Azt előbb meg kell építeni.˝

˝Ha nincs egy jól megalapozott, felkapott terved, akkor abba senki nem akar befektetni.˝

Balra a Kymco RevoNEX, jobbra pedig a Kymco Supernex, közös vonásuk, hogy elektromosak. Elég dögösek, nemde?

Fentiekkel némileg ellentmond, hogy az elektromos töltőállomásoknak és az infrastruktúrának is bőven van még hova még fejlődnie.

˝Véleményem szerint amíg átállunk a belső égésű motorokról az elektromos motorokra sok időbe fog telni. Nem is a technikai háttér miatt, nem is a költségek miatt, hanem az infrastruktúra miatt.˝

Végezetül azt mondta:

˝Szerintem egy hosszú távú változás következik, és nincs visszaút. Az elektromos járművek elérnek majd egy pontig – főleg mikor a kormány kitiltja a belső égésű motorokat – amikor teljesen leváltják a hagyományos motorokat. Meg fog történni.˝

Forrás: https://www.motorcyclenews.com/news/2023/january/kymco-boss-allen-ko-talks-electric-motorcycles-with-mcn/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük