A Z-elektromos is díjat érdemel?

Igen! Ráadásul nem csak a futárok által kimondatanul választott legjobb igásló díját, hanem a nevezetes Red Dot Design díjat. Nemrég arról írtunk, hogy a Honda két legendás modelljének a reinkarnációja vitt haza japán földre két díjat ugyan itt, a Red Dot Design Awardson. Most viszont az elektromos hódított.

Nálunk nem túl ismert a Zapp, mely egy elektromos motorkerékpárok gyártásával foglalkozó cég, viszont külföldön annál népszerűbb. A brit cég még 2018-ban mutatta be az i300-at, mely mára több díjat is nyert. A Red Dot Design díjon kívül a modell már magáénak tudhatja a German Design Awardot, illetve a Good Desing Awardot, mely egy Japánban elnyerhető díj, ami átfogó szempontok alapján jutalmazza a legjobb termékeket.

Letisztult, éles vonalak, kis plexi, ledes lámpa, alumíniumra emlékeztető váz

A hasonló elven alapuló (vásárlók által fontosnak talált szempontok értékelése) Red Dot Design Award ezennel az i300 Carbon Launch Edition elektromos robogót választotta a Product Design kategória győztesének. A Zapp i300 egy kissé absztrakt irányból próbálja megközelíteni a robogózást. A “Z” alakú, igencsak levegős váz magával ragadja az ember tekintetét, és ekkor még szó se volt a többiről. A konstrukció nagyon egyszerű és modern megjelenést biztosít, egyszerű technikai megoldásokkal. Elől-hátul 1-1 tárcsafék, egy kicsi hátsó rugóstag, két 14 colos kerék, fordított teleszkóp, szíjhajtás és dupla akkumulátoros erőforrás.

A jól csengő specifikációk viszont még hátra vannak: 90 kg menetkész önsúly, ez már a dupla akkuval (6-6 kg) értendő. Mire utal a 300? Egy ~300 köbcentis robogó teljesítményére, hiszen a villanymotor 14kW-os, mely álló helyzetből 50 km/h-ra mintegy 2,35 másodperc alatt, míg 70 km/h-ra 4,1 másodperc alatt gyorsul. Mindezt egészen korrekt töltési idővel, ami mindenkinek a kedvenc érve, ha a villanymotorok savazásáról van szó. 20%-ról 80%-ra 40 perc alatt képes feltölteni. Ezzel pedig ECO módban 60-90 kilométert képes megtenni a gyártó elmondása szerint. A visszatöltés funkció kapcsolható, mellyel elvileg 10-20%-nyi kapacitást tudunk visszatölteni.

Könnyű, könnyen kiszedhető, és relatívan gyorsan tölthető akku

“Abszolút öröm számunkra, hogy megnyertük ezt a rangos Red Dot Díjat: Terméktervezés. A Zapp egy nagyon erős design-orientált cég; minőség és innováció áll minden tevékenységünk középpontjában, így a Red Dot nemzetközi zsűrijének elismerése nagy megtiszteltetés számunkra.”

Warin Thanathawee, a Zapp vezető tervezője
Elegánsan elrejtették a dupla akkut a padlózatban, de az üléssel is spóroltak a helyen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük