A Shark új bukósisakját méltán nevezhetjük forradalminak, hisz tele van ötletes technológiával. A 2015-ben bemutatott Skywal-i3, volt a világ első bukósisakja, mely az elején és hátulján is LED-ekkel büszkélkedhetett. A második generációs i3 hátsó részére, kiegészítésként két LED féklámpa került. A sisaknak nincs szüksége sem vezetékes, sem pedig vezeték-nélküli kapcsolatra, mivel a Shark mérnökei egy triaxiális gyorsulásmerőt építettek a bukósisakba, ez érzékeli lassulást. Egyenletes fékezés esetén másodpercenként háromszor, intenzív fékezés esetén pedig ötször villan fel egy szekundum alatt. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb utoléréses baleset alakuljon ki, mely legtöbbször figyelmetlenségre vezethető vissza.



„A nulláról kezdtük ezt a projektet” – mondta Christophe Fontana, a Shark kutatás-fejlesztési vezetője. Aki azt is elmondta, hogy a bukósisak fejlesztése 30 hónapig tartott, a mérnökök pedig törekedtek, hogy a láthatóság mellett az esztétika is tökéletes maradjon. A féklámpát a hyperautók formaterve ihlette. Az első LED-eket az elődhöz hasonlóan három módban állíthatjuk, mely bekapcsolt, villogó vagy kikapcsolt állapot lehet. A sisak áramellátását egy USB-n keresztül tölthető belső akkumulátor biztosítja, amely három órányi töltéssel, akár 12 óra használatot biztosít. Az újdonság rendelkezik egy alvó móddal is, mely két mozgás nélkül eltöltött perc után aktiválódik, amennyiben pedig 24 óráig mozdulatlan állapotban hagyjuk, az elektronika automatikusan kikapcsol. Az innovációk sora itt még nem ért véget, hiszen felszerelhető a Shark szabadalmaztatott napellenző rendszere, amelynek különlegessége, hogy szerszám nélkül eltávolítható két gomb megnyomása után. A Skywal i3 természetesen megfelel az új ECE 22:06-os biztonsági szabványnak, mely jelenleg a legmagasabb az iparágon belül.
