Ma végre kezdetét veszi a Moto GP szezon

Ma, március 24-én pénteken Portimaoban indul az idei első Moto GP versenyhétvége. Újdonság, hogy a Forma-1-hez hasonlóan a szombati napon az időmérők mellett sprint verseny is lesz, ami beleszámít a pontversenybe, így gyakorlatilag hétvégenként két futamot kapunk.

A sprint versenyek 15:00-kor kezdődnek a futam helyszíne szerinti zóna időben, a vasárnapi futamok pedig 14:00-kor. Portimaohoz képest nálunk plusz egy órával kell számolni, így szombaton 16:00-kor, másnap pedig 15:00-kor kell a képernyő elé ülnünk, ha követni akarjuk a várva-várt bajnokságot.

Az idei felkészülési időszak az aerodinamikai fejlesztésekkel kapcsolatos véleményektől volt hangos, főleg ezekkel kapcsolatban helyez képbe Guld Peti új összefoglalója:

“Az elmúlt napokban szinte minden felületen parázs vita alakult ki a MotoGP újdonsült, aero csomagjai körül, mind a szakma, mind a versenyzők, mind a rajongók között. Az álláspontok ugyan eltérnek, mégis elfogadhatók, megítélni ezeket földi halandók számára nem lehet.

Úgy hiszem, ezen a szinten kevesen ismerjük az áramlástan minden csínját-bínját, repüléstechnológiát pedig aligha tanultunk – ha mégis van ilyen az olvasók között, és bővebben is kifejtené az ismereteit, örömmel készítenék vele interjút – így hát maradnak a feltételezések, összeesküvés elméletek, és intuitív megérzések szakmai alátámasztás nélkül. Tény, hogy a legnagyobb kiborulást talán a Yamaha, doboztartóra helyező hátsó szárnya okozta, bár ezen a ponton meg kell jegyeznem, hasonlóval az Aprillia már tavaly is próbálkozott Mugellóban, a pénteki szabadedzésen, csak az olasz formatervezők jobb ízléssel húzták a vonalakat. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy amit a Yamaha csinált, alávaló volna ehhez képest, csak hát bajban vannak, és sietnek, a sportban meg sokszor eszközöket gyártanak, amely nem mindig párosul formatervezési nívódíjjal…”

Guld Péter

A teljes szöveg az alábbi facebook posztban érhető el:

És egy újabb idézet Petitől az írása végéről: “A szerző anyagait pedig bekövetjük, kedveljük, és megosztjuk, ha arra méltónak tartjuk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük