Magyarországon sokan szeretik a B5-ös szériájú A4-es Audit, főleg a kombit. Igazából mindenre jó: kényelmes, az 1.9 tdi megbízható, kimegy a világból, de odébb is tud állni. Nagyjából bármit el tudsz nyeletni a csomagtartójával egy bébielefántig bezárólag, és ha lenyitod a hátsó üléssort kényelmesen el is alhatsz benne (csak előtte vedd ki az elefántot!). Na de hogy ki az, és legfőképp miért gondolja úgy, hogy ez jó alap versenyautónak? Erre az alábbi szövegből és videóból kaphattok választ:

“A 24HRacingen már néhányszor részt vettünk egy MK3-mas Fiestával. Ezt az autót a versenyek sajnos megették teljesen. Az utolsó versenyen a jobb eleje már le is akart szakadni a kocsinak. Normális használat mellet az ilyen persze elképzelhetetlen, hiszen ezt a kisautót Fordék nem arra tervezték hogy olyan terepen hajtsanak vele, mint a hold felülete ráadásul versenytempóban. Jó esetben 24 órán keresztül. Ezt a terheléts gyakorlatáig semmilyen futómű nem bírta ki. Mivel a lengéscsillapítok feladták a harcot ezért folyamatosan felütött a futómű. Ezeket a pofonokat pedig a hossz nyúlványnak kellett elviselnie. De a pofonok azt is elrepesztették, és mivel nem vettük észre, a repedésből szakadás lett. Így szegény Fityó (így hívjuk a kocsit, tudjuk az idősebb korosztály ezzel a névvel a kispolszkit illette) már nem volt képes tovább versenyezni. De a csapat nem akart felhagyni a versenyzéssel ennek ellenére, szóval kellett egy új kocsi.
A Fityót már becsövezve, átalakítva vettük, viszont az újat mi akartuk építeni nulláról. Demokrácia uralkodik a csapatban ezért közösen kellett eldönteni mi legyen az új autó. Pár faktornak azért meg kell felelnie: könnyű alkatrész utánapótolás (ez megában foglalta azt hogy tömeg modell legyen), legyen megbízható és ne kerüljön sokba. Közösen ötleteltünk, végül 3 típus került az utolsó selejtezőbe:
Suzuki Swift: az egyik csapattárs ezzel a típussal több szlalomversenyen is nyert a kategóriájában illetve a 24 óráson is relatív sok megy, volt amikor nyertek is ilyennel.
Honda Civic: amikor indultak ilyen kocsival az mindig egész jó helyen végzett. Gábor és én ehhez értünk valamennyire, ahogy ezt az előző cikkből sejthetitek.
Audi A4 /Vw Passat: a két szerelőnknek ilyen autója van ezért ők ismerik. Az 1,9 TDI kimegy a világból – ez ugye axióma.A címből már tudjátok mi lett a szavazás eredménye: a VW konszern nyert. Hogy A4 vagy Passat lesz, attól függött melyikből tudunk jó állapotút venni olcsón. Végül Audi lett ráadásul egy Avant, vagyis kombi. Az előnye hogy egy rakat pótlakatrészt be tudtunk szórni a csomiba, amit az autó mellé kaptunk. Hátránya hogy nehezebb. De kaptunk az autó mellé ajtókat, lámpákat, turbókat, egy komplett motort váltóval. Ezeket felpakoltuk az utánfutóra ameddig vártuk a trélerest. A motort egy spaniferrel rákötöttük egy csápos emelőre, és így emeltük egy utánfutóra. Itt már sejtettük, hogy a levétellel lesznek gondjaink, de nem akartuk otthagyni. A motor és a váltó együtt több, mint 300 kiló szerintem. Mindent felpakoltunk és vártuk a trélerest, aki este 7 helyett 10 körül érkezett. Persze ez vasárnap volt, így a haza úttal egyűt olyan hajnal 1-kor lett lerakva a kocsi az udvarba. Ezért készültek sötétben a képek. Az utánfutót csak a következő hétvégén pakoltuk le. A motor a váltóval kívánt némi kreativitást. A megoldást a lenti képeken láthatjátok.”
Ricsi, LowCostRacing





További információk az építésről a LowCostRacing alábbi videójában:
A kiemelt kép forrása: https://scottyg555.artstation.com/projects/8vbDG