Az utóbbi időben számos motorkerékpár gyártó cég vette fel az új irányvonalat, melyet az új Euro-normák diktálnak. Hogy kinek mennyire jön be a sorkettes hatalomátvétel a motorok világában, maga dönti el, viszont a nevesebb cégek, mint pl. az Aprilia, a Yamaha, a Suzuki, és még számos márka, a kéthengeres soros gépeikkel próbálnak eleget tenni mind a normáknak, mind a közönségnek, több-kevesebb sikerrel.
A Harley-Davidson ezt a tervet már 2019-ben elkezdte megvalósítani, amikor megállapodást kötött a kínai Qianjiang nevezetű motorkerékpár gyártó céggel. Az együttműködés abból a célból jött létre, hogy az ázsiai piacon is elérhetőbb és ezzel népszerűbb legyen az eredetileg amerikai márka. Két modellel érkezik majd az új széria: egy 350 és egy 500 köbcentis verzióval, amelyeket már jóvá is hagytak a kínai piacon.

Eredetileg a kistesót 338R-nek hívtak volna a lökettérfogat alapján, de közben a kínai cég bemutatta a saját gyártású 353 köbcentis motorját, így inkább a HD350 nevet kapta a modell. A nagytesó pedig HD500 névre hallgat. Hogy teljesüljön a nemzetiségi mesterhármas, több elemet is, mint például a vázat, az első dupla tárcsa féket, a fordított teleszkópot az olasz Benelli 302S modellből emelték át. Bár mivel a Benelli 2005 óta a Qianjiang csoport tagja és a gépeik Kínában készülnek így inkább csak kínai-amerikai marad a motor.
A félliteres HD500 sem a nulláról született meg, ez a Benelli Leoncino 500 alapjaira lett építve. A kis motor ellenére sikerült elérniük egy eléggé gyenge súly lóerő arányt, a HD350 esetében a 36 lóerőhöz kemény 195 kiló és 140 km/h-s végsebesség párosul. A másik modell pedig várhatóan 210 kilogramm körül fog alakulni, 47 lóerővel és 160 km/h max sebességgel.

Ezekkel a motorokkal az A2-es célcsoportnak próbálnak kedvezni, esetleg azoknak, akik szeretnék kipróbálni a cruiser illetve kissé flat-track stílusra hajazó motorkerékpárt, de nem állnak készen egy igazi (azaz drágább) Harley-Davidsonra.
Annak is megvan az oka, hogy miért telt el ennyi idő a bejelentés és az első valódi fényképek megjelenése között. A Harley-Davidson és a Qianjiang közösen alapított cége, a Zhejiang Jisheng Motor Vehicle Co., Ltd. 2021-ben alapult, és a gyártásra felhatalmazó engedélyeket csak idén novemberben kapták meg.

Azt, hogy a friss modellek Ázsián kívülre is exportálásra kerülnek-e, még nem tudni, ahogy azt sem, hogy ezek, hogy fogják érinteni a Harley-Davidson köré épült kultuszt. Elképzelhető, hogy az eddigi mélyen az amerikai márkában hívő fanok nem fogják őszinte szívvel fogadni a kistesókat, ha esetleg az amerikai piacra is kikerül.