Nem csak az új év, de a Dakar is elindult

2022 szilveszterén elrajtoltak a Dakar Rally versenyzői. Az idén 45. alkalommal megrendezett rallyt az Amaury Sport Organisation szervezi és Szaúd-Arábiában kerül megrendezésre. A körülbelül ezer indulónak idén közel ötezer kilométert kell megtenniük a forró sivatagban. Mint minden évben, idén is várhatóak bukások és kiesések, úgyhogy izgalmas versenynek nézünk elébe.

A rajt a Vörös-tenger partján fekvő Sea Camp-ban volt, majd nyolc ellenőrzőpont érintésével január 15-én Szaúd-Arábia keleti részén, Dammamban lesz a befutó.

Idén is 5 kategóriában indulhatnak a versenyzők illetve a csapatok:

·     Motorkerékpárok

·     Quadok

·     Autók (T1/T2)

·     Könnyűsúlyú járművek (T3/T4)

·     Kamionok (T5)

Számos ismert csapat indul a rallyn, mint például a Toyota, KTM, Redbull, Audi, Kamaz és még sokan mások. A legesélyesebbek például a Al-Attiyah és Carlos Sainz páros, akik eddig négyszer nyerték meg a versenyt, továbbá a mindenki számára legalább névről ismert Sébastian Loeb, motoros részről pedig Sam Sunderland, címvédő. Magyar vonatkozásban Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László indul egy csapatban a kamionosok között. Darázsi Zsolt szintén nagy vassal vesz részt.

A motorosok között az erdélyi Gyenes Emánuelnek és a vajdasági Saghmeister Gábornak drukkolhatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük