Önegyensúlyozó rendszer a Yamahától

Az önegyensúlyozó motorkerékpár gondolata már egy ideje foglalkoztatja a kissé elborult mérnököket. Jelenleg talán a BMW áll legjobban ezzel az érdekesnek mondható projekttel, viszont a Yamaha és a Honda is foglalkozik már vele. A BMW látványos produkciója az volt, hogy az R 1200 GS egy tesztpályán is végigment, majd megállt. A Yamaha híres MOTOBOTjáról pedig már öt éves az a videó, melyben a robot egy R1-en próbálja megdönteni, Valentino Rossi pályarekordját (egyelőre sikertelenül).

Az új rendszer neve a Az Advanced Motorcycles Stabilisation Assist System (AMSAS), vagyis a “Fejlett Motorkerékpár Stabilizáció Segítő Rendszer”. Ezt nem máson, mint YZF-R25 modellen tesztelik, mely ha elkészül, akár más modellekre is átszabható lesz. Viszont ez még a távolabbi jövő, hiszen még itt is van mit faragni. A képen is látszódik, hogy az elektromotor, mely magáért az egyensúlyozásért felelős, nem csak robosztus, de nagyon szem előtt van és ronda is. A technika alapja egyébként egy 6 tengelyes IMU (Inertial Measurement Unit). Ez egy elektronika, mely gyakorlatilag a motorkerékpár helyzetét érzékeli a térben, és ehhez szinte az összes segédberendezés csatlakoztatva van, ahogyan az AMSAS is.

Az AMSAS projektvezetője nem más, mint Akitoshi Suzuki, aki elmondta, hogy a rendszer installálásához nem szükséges a váz módosítása (még jó hogy…). Elmondása szerint az 5 MPH-ig (8 km/h) működő asszisztens rendszer, – ahol még kicsi a giroszkópikus hatás – azt hivatott szolgálni, hogy a kis sebességnél stabilabban tudjunk haladni.

A rendszer másik fontos eleme az Unified Brake System (UBS), mely a  2023-as Yamaha Tracer 9 GT+ -on is már élesben működik. Ez gyakorlatilag egy kombinált fékrendszer, mely a hátsó kerék fékezésével az elsőt is fékezi, arányosan elosztva a fékerőt, és fordítva is. Ennek a rendszernek is kulcsfontosságú szerepe lesz az AMSAS-ban. Suzuki azt nyilatkozta, hogy az AMSAS, a többi rendszerrel karöltve, mint pl. az UBS, már félúton van a cél felé. Azt ők is tisztán látják, hogy még sokat kell faragni a technikából, ezért innen már leginkább a méret és súlycsökkentés útján fognak járni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük