Amikor tavaly ősszel a 30. születésnapomra a barátaimtól Lada VFTS vezetésre szóló kupont kaptam, két dolgot éreztem: nagyon örültem és nagyon megijedtem. Okés, hogy nem én vagyok a legfakezűbb sofőr a világon, néhány szlalom versenyen is megmérettettem már magam, de igazán erős és nyers hátsókerekes autóhoz addig még nem volt szerencsém. Persze nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen a VFTS Lada akkora legenda, hogy nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, de izgultam, hogy mit fogok tudni kezdeni egy minden elektronikai segédet nélkülöző, valódi rally autóval.
Végül a tavaly szeptemberi születésnapi ajándék beváltására csak idén áprilisban szántam rá magam. Feleségem, Kriszti, az egész kitalálója és megszervezője le is egyeztette az időpontot a Kakucs ringen. Egy verőfényes szombati napon 13:15-re vártak minket.
Miután megkaptam az ajándékot, szerencsére volt alkalmam kipróbálni egy 300ZX-et és egy C63 AMG-t, így legalább nem a VFTS volt az első erős hátsókerekes, amit vezettem. És persze nem is az első Lada, hiszen abból nekem is van egy. Igaz, az a hat nálam töltött év óta sosem volt műszakis, így alig vezettem, és lassan négy éve lakatolódik, de szép komótosan halad az autóvá válás felé. Viszont mivel az egy teljesen gyári 2107-es, alias nagykocka, így összehasonlíthatatlan a vezetési élménye, és az általa nyújtott kihívások egy versenyre épített Ladához képest.
Izgalmakkal teli előkészületek
A Ladázás napján már kezdtem izgulni. Az előző napokban már nézegettem videókat az extremautosport.hu rendezvényeiről, akik ezt az alkalmat is szervezték. A palettájuk nagyon széles: sportautók közül volt több Mustang, Ferrari, Lambo és mások is. A rally legendák is reprezentálva vannak: Audi S1, Subaru Imprezza és persze a VFTS. Már e-mail-ben kaptam infót, hogy lehetőség van belső kamerás felvétel vásárlására, és erre le is csaptam, hiszen terveztünk videót csinálni a hamarosan induló youtube csatornánkra. Ha kíváncsi vagy, iratkozz fel már most, hogy az elsők között láthasd a Ladás csapatásról készült anyagot.
Hogy profi fotók és mozgóképek készüljenek, Kakucsra menet felvettem Kristófot, aki vállalta, hogy velünk tölti a napot, és dokumentálja az eseményeket. Ha másért nem, azért biztosan megérte neki, hogy fenekével érinthette az Audi S1 sofőr ülését. A kicsit-sem-sportos Lupóval szeltük a kilométereket odafelé, így még nagyobb volt a kontraszt, amikor később beültem a Ladába.
Ahogy megérkeztünk, át kellett esni egy gyors regisztráción. Maga a program már ki volt fizetve, hiszen ajándékba kaptam, a helyszínen még a belső kamerás felvételek díját rendeztem és beálltam a sorba a vezetéshez. Amennyire hallottam, a várakozók nagyrésze Ferrarira és Lambora várt, így én hamar (a befoglalt időpontnál is hamarabb) sorra kerültem. Az extrém autosportnál a vezetéshez nem csak a pálya és az autó adott, hanem egy instruktor is. Nekem elég nagy mákom volt, mivel Norbit kaptam, aki nem mellesleg a VFTS tulaja is.
Norbi első kérdése az volt, hogy ladás vagyok-e, vagy miért választottam épp a VFTS-t. Erre elmondtam, hogy van egy 2107-esem, de az gyári és lakatolódik, szóval alig vezettem, úgyhogy egyelőre nem nagyon vagyok ladás, csak rajongó. Szót ejtettünk még arról, hogy azért kicsit izgulok, hiszen nem volt még hasonló a kezeim között (egyszer javítottam és egy egész napon át vezettem egy ex-rally autót, de az elől hajtott, tehát tök más kávéház). Norbi megnyugtatott, hogy nincs mitől tartani, nem harap a kicsike. Ha meg mégis, maximum kicsúszunk, nagy baj nem történhet.
Ez után kicsit beszélgettünk az autóról. Egy P13 géposztályos valódi homológ versenyautóba ülhettem. Az 1,6-os, hosszú löketes blokkot 40-es weber karbik etetik, így 140 lóerőt produkál. Ez nem hangzik soknak, főleg, hogy miközben ezt beszéltük egy Ferrari, egy V8 Mustang és egy Lambo körözött a pályán, de én tudtam, hogy ebben a kasztniban ez több, mint elég lesz ide. Ehhez persze elengedhetetlen a sperr difi is, illetve az öt sebességes Májki által készített helyén egyeses váltó.
Nem véletlen, hogy Májki neve jól cseng Ladás körökben. A VFTS váltója szuper rövid úton és vaj puhán járt, de határozottan ugrott be a fokozatokba, így – bár én bénáztam vele az elején – nagyon könnyen kezelhető volt. A kezelhetőségen sokat segített a Suzuki szervó, aminek hála a kormányzás se volt megterhelőbb, mint egy normál személyautón.
A csapatás
Miután behuppantam a kagylóülésbe, bekapcsoltam, magamra igazítottam az ötpontos övet, felhúztam a kesztyűt (hiszen valódi kesztyűs sportkormányt tekergettem) és felvettem a headsetet, végre indulhattunk! Norbi szólt, hogy nagyobb gázzal induljak, így már elsőre se fulladtam le, ami már önmagában egy sikerélmény volt. Nyolc köröm volt a pályán, nem akartam már az elején fejre állni, így óvatosan kezdtem. A váltóval sajnos nehezen barátkoztam meg. A rövid áttételnek hála ötösbe is fel lehetett rakni, viszont onnan vissza négyes helyett egyszer-kétszer a rüki felé húztam, ami nem túl egészséges. Azért nagyjából a táv felére sikerült ráéreznem, és onnantól kezdtem igazán élvezni a csapatást.
Norbi mindenben segített: mennyire fékezzek, melyik íveket használjam, mikor engedjek el valakit és mikor előzzek. Persze itt nem igazi előzések zajlottak, inkább kikerülések. Az instruktorok észrevették, ha épp utolértem őket, szóltak a pilótának, hogy fogja vissza a lovakat és intettek, hogy menjünk. Mikor Norbi szólt, hogy letelt a nyolc kör, már úgy éreztem, hogy egész ügyesen megyek, de ez az érzés nem tartott sokáig, ugyanis ez után kaptam még egy ajándékot…
A vezetés végén az instruktorom szólt, hogy várjak egy kicsit, mindjárt jön. Elment a boxba, hozta a Sparco kesztyűjét, és ő ült a sofőr ülésbe, én pedig a jobb egybe. Innen ugye navigálni szoktak, ami sok beszéddel járó műfaj. Na én annyit tudtam kipréselni magamból, hogy: “tudtam, hogy a barna alsógatyámat kellett volna felvennem”. Aki érti, érti. Láthatóan nem csak én élveztem ezt a pár kört, hanem Norbi is. Az autó alapból hátsókerekessége ellenére kicsit orrtolós, de az instruktorom olyanokat driftelt vele, hogy tényleg lefostam a bokám. Szerencsére bevettem a dedalont, így a tervezett négy kört nem kellett megszakítanom a gyenge gyomrom miatt, így egy igazán egyedülálló élménnyel lettem gazdagabb. Azért az, hogy egy profi sofőr visz egy valódi versenyautóval egy versenypályán, nem mindennapi dolog.
És még egy kis extra
Mikor végeztünk és elköszöntünk, – volna – jött az újabb csavar. Mondtam, hogy küldöm a videót, amint megkaptam a belső kamerás felvételeket. Norbi ekkor kicsit zavart lett pár pillanatra, majd mondta, hogy a kamerákat elfelejtettük betenni, szóval kapok még pár kört, hogy meglegyen a kifizetett felvétel. Na az utolsó négy kör már közel hibátlan volt. Mármint sokkal lassabb voltam, mint Norbi, de legalább normálisan váltottam, jobb íveket használtam, kicsit sem stresszeltem és valóban örömautóztam.
Mikor kiszálltam, egy értelmes lekonf mondat nem jött ki a számból, annyira hatása alá kerültem az elmúlt körülbelül félórás vezetésnek, utazásnak. Feledhetetlen élmény volt, köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult!
Ha szeretnél hasonlón részt venni, keresd fel az extremautosport.hu oldalt, vagy ha konkrétan a VFTS-sel szeretnél csapatni kevésbé szabályozott keretek között, írj nekünk az info@revup.hu címre, és összekötünk Norbival.
A fotókért köszönet Lukóczki Kristófnak