Újabb versenyhétvégét tudhat maga mögött a Forma-1 mezőnye. Komoly meglepetés nem született, a Red Bull újabb lehengerlő teljesítménnyel biztosította hatalmas előnyét. Habár a pályán nem szórakoztattak el minket a pilóták, azért egy-két fontosabb történést és teljesítményt érdemes kiemelni. Nézzük, mi történt Bakuban!
Új sprinthétvége-formátum – vajon beválik?
A pilóták és a csapatok már Ausztrália után megegyeztek abban, hogy a bakui hétvégén kipróbálnak egy teljesen új menetrendet a Sprint hétvégékre. Eszerint az istállóknak mindössze egy óra áll rendelkezésükre, hogy megtalálják versenygépeik optimális beállításait és felkészüljenek az időmérőkre és a futamokra. Ezen felül immár két külön időmérő-edzésen kell részt vennie minden pilótának. Az első kvalifikáció a vasárnapi rajtrácsot, míg a második – szombati – edzés a sprintfutam sorrendjét dönti el. A döntés célja, hogy a nézők minél több „show-t” kapjanak. Az már egy más kérdés, hogy a 3 kilométer hosszú célegyenesben jelentősen rövidítették a DRS-zónát, ezáltal olyan nehézzé tették az előzést, hogy alig láthattunk versenyt.
Charles Leclerc: Baku királya egy körön
A Ferrari fiatal monacói üdvöskéje idén először hozta régi formáját, nagyszerű teljesítményt tudott nyújtani a vörös autóban. Teljesítményét magasztalja az a tény is, hogy társa, Carlos Sainz is jelentős lemaradásban volt tőle, ráadásul mindkét időmérőt az első helyen tudta befejezni. Versenytempó esetében nem volt meglepetés, a Red Bull utcahossznyi előnnyel nyert ezúttal is. A Leclerc faktor tehát még mindig kevés. Mindezek ellenére a maranellói gárda idén először végre életjelet tudott mutatni, azonban a sötét felhők és a problémák továbbra sem hagyják el az olaszok háza táját. Mindazonáltal Leclerc teljesítménye és a hamarosan érkező imolai fejlesztés halvány reménysugarat jelenthet nekik, illetve a szurkolóknak is.

Pérez és Verstappen: Újabb gigászi csata várható házon belül?
Lewis Hamilton és Nico Rosberg 2016-os világbajnoki csatája óta nem láthattunk olyat, hogy egyetlen csapat két pilótája áll komoly versenyben egymással a végső dicsőségért. Habár még mindig nagyon a szezon elején járunk, ahogy a dolgok jelenleg állnak, nem valószínű, hogy lenne kihívója az energiaitalosoknak. Felvetődik a kérdés azonban, vajon hagyja-e Christian Horner és Helmut Marko csatázni pilótáit, vagy pedig újra be kell állnia Péreznek Verstappen mögé? Ez egyelőre a jövő zenéje, de reménykedjünk benne, hogy ha kettejük közt dől el a cím sorsa, akkor hagyni fogják őket.
Verstappen továbbra is hajlamos elveszteni hidegvérét
A holland pilóta 2015-ös debütálása óta rengeteget fejlődött érettségi szempontból, ugyanakkor a mai napig képes belemenni felesleges vitákba. Ezúttal George Russellel akadt össze, nem csak szó szerint. A regnáló világbajnok nehezményezte a brit pilóta manőverét a szombati sprintfutamon, amikor Verstappen bal oldaldoboza megsérült. Ezzel jelentős aerodimanikai hátrányt szenvedett a futam hátralevő 16 körére. A Sprint után, amikor összetalálkoztak, a holland meglehetősen csúnya kifejezéssel illette versenytársát, és újfent sikerült tanúbizonyságot tennie forrófejűségéről.

A bakui befutók és a világbajnoki pontverseny állása:

A Célegyenes F1 magyarázó sorozatot a Hallgató magazinnal közösen publikáljuk, a korábbi részeket megtalálod az alábbi linkeken: