2022 nyarán botlottam bele ebbe a rongyos Piaggio Quartzba, melyet épp sikerült beröffentenem egy idegen kérésére. Mivel ez éppen nem sokkal a 24 órás robogóverseny előtt történt, ahol szintén Quartzal versenyeztünk, egyből megvolt a kémia, és eldöntöttem, hogy megszerzem magamnak.

És innen indult a stunt Quartz útja…
Miután elbizniszeltem a Quartzot pár tízezer forintért cserébe, rögtön még pár tízezer forintot otthagytam az alkatrészboltban is. Szerencsére nem kellett sok mindent venni azért, hogy hadrafogható robogót varázsoljak belőle. A külsejével nem foglalkoztam, hiszen a célom ezzel a motorral az, hogy megtanuljak egykerekezni, és hogy edzünk vele az idei BSSW 24 robogóversenyre. Ezekkel a tevékenységekkel pedig óhatatlanul is együtt jár az esés. Így a rendberakás kimerült a mechanikában, az esztétikum nem játszik. A membrán, szívócsonk, gyertya és gyújtás elektronika csere hamar megvolt, hiszen van némi rutinom a robogók rendberakásában. Ezek után egész jól ment a gép, 70 km/h végsebességet lehetett kicsikarni belőle, mellyel teljesen meg voltam elégedve korához és állapotához mérten. Na de egyszer csak jött a baj.
Aznap már a sokadik kilométert tekertem a motorba, mikor egy kisebb úthibán átzökkenve teljesen erejét vesztette, és csak alapjáraton járt, kis gázt húzva is fulladt. Miközben toltam haza a robogót, csak azon járt az eszem “vajon mi lehet a baja?”. Alapjárat van, tehát szikra biztosan van. Vajon a bemelegedés vagy a bukkanó hatására jött elő a hiba? Mitől fullad? Túl sok tüzelőanyag vagy túl sok levegő? Letakartam a tenyeremmel a légszűrő ház nyílását, így fel tudott pörögni a motor: ez valószínűleg karburálási probléma lesz – gondoltam.


A hiba pontos okát a mai napig nem tudni, mivel a szerelés folyamata alatt több mindent is cseréltünk, javítottunk és utána nem jött elő többé a probléma *kopp kopp* (igen, most lekopogtam), de érdemes megnézni, hogy milyen szerelésen esett át a stunt ötvenes.
Voltak bajok
Köszönet Gerinek, aki egy teljes napját áldozta fel a szerelés oltárán azért, hogy tovább tudjak baromkodni. Feltettük a padra a robogót, majd belekezdtünk az összes lehetséges hibaforrást rejtő alkatrész szétszerelésébe. Lejött a légszűrő ház és a karburátor. A szívócsonk és membrán maradt, mivel ezek frissen lettek előtte beszerelve, így egyelőre azt feltételeztük, hogy ezekkel nincs gond. A légszűrő elég rossz állapotban volt, kissé poros és beszürkült volt, ráadásul valószínűleg nem is légszűrőként látta meg a napvilágot, hanem sima szivacsként, így hát ez ment a kukába. A helyére klasszikus, utcai légszűrő szivacsból vágtunk egy illeszkedő darabot.


A légszűrő ház és a karburátor közötti átvezető levegő cső is új volt, így ennél is legfeljebb rossz rögzítés miatti tömítetlenség lehetett volna a probléma, de ezt csak járó motornál ellenőrizhettük. A vákuumos benzincsap is működött, nem volt átszakadva a membrán.
A gyári, 12-es dellorto karbi szétszedésekor viszont találtunk egy hibát, a tüzelőanyag cső csonkja mely gyárilag préselve van, kilazult és elforgott, már-már kijárt a karbi házból. Ezt két komponensű ragasztóval vissza ragasztottuk. A karbi egyébként nem volt eldugulva, és a benzin se szivárgott nem megengedett helyen. Természetesen kifújtuk levegővel a réseket és furatokat a teljesség kedvéért.


A hajtás se maradt megbontatlanul, a deklit leszedve jöhetett a variátor, szíj majd kuplung leszerelése. A kuplung nem volt kopott, illetve megfelelő rugó volt benne, így ezt csak kifújtuk levegővel és megzsíroztuk a kontraszt variót. Nem volt ugyan ez elmondható a szíjról és a variátorról. A szíj már azért kopottas és régi volt, de ez nem volt kéznél, így ezt csak megrendeltük. A variátor alapvetően nem volt rossz állapotban, a csap és a szíjtárcsa nem volt túlságosan kopott. A görgőket kicseréltük könnyebbre, mivel ezen már rendesen látszódott a kopás és sár nehéz volt a benne lévő szett. Kicsit berézspray-ztük a csapot is, hogy gond nélkül tudjon rajta csúszni a variátor. A csúszkákat is ellenőriztük, de azok szinte újak voltak.



Próba szerencse? Koránt sem
Szuper, most, hogy kicseréltünk 1-2 esélyes alkatrészt és minden stabil, mehet össze. Ez szimpatikus gondolat volt és nagyjából sikeres is, egészen az indítás után 1-2 percig. Miután összepakoltuk a gépet az új alkatrészekkel (új bilincseket is tettünk fel, hogy biztos ne nyeljen fals levegőt) jöhetett a próba. A motor beindult, viszont abszolút nem pörgött ki. Kezdett érdekessé válni a helyzet, de semmi gond, szétszedjük a karbit, megnézzük más fúvókával, illetve bemérjük az eredetit, hogy biztos akkora rajta a furat, mint amekkora kell. Ez a folyamat viszont az elejénél megakadt, hiszen a karbi szétszerelése közben a benzin hatására elengedett a kétkomponensű ragasztó. Micsoda mázli, Gerinél volt egy másik, kínai, dellorto copy 17-es karbi. Befúvókáztuk a gyári karbi fúvókáival, összeszereltük és índítottunk, kezünket összeszorítva.


Hiába volt a nagy reménykedés, hiszen ez alkalommal se pörgött ki megfelelően (igazából gyakorlatilag semennyire) a motor. Kis fejvakarást követően nem volt más hátra, mint előre, szedjük szét megint. Megpróbáltunk egyel nagyobb fúvókát a nagyobb karbihoz, hátha közelebb jutunk a kívánt eredményhez. Ahogy már többedjére szereltük össze, észrevettem valamit. Valamit, ami mellett nem lehetett elmenni, és mégse vettük észre. A gyújtáselektronikába csatlakozó 3 darab vezeték borzasztó állapotban volt. A végeiről elfogyott a szigetelés, gyakorlatilag kilátszottak és összeértek a vezetékek… Szerencsére Gerinél villamos készlet is volt, így kicsit visszavágtuk a vezetéket, megblankoltuk majd új csúszósarut és zsugorcsövet tettünk rá. Ezzel már sokkal közelebb jártunk a várt végeredményhez, azonban hátra volt még 1-2 dolog.


Persze naivan azt gondoltuk, hogy belenyúltunk a tutiba, innen már csak felfele. Robogó össze, ráindítunk, hadd szóljon. Nagyon jól szólt a motor, már valamennyire ki is pörgette a motort, de a kerék meg se mozdult. Szuper. Ki nem találjátok mi következett… Igen! Ismét szétbontottuk, de már csak oldalról és felülről kiamputáltuk a karbit, majd fúvókáztunk. Több méretet is megpróbáltunk, de az egyikkel se volt az igazi. Egészen odáig jutottunk, hogy az eredetileg benne levő fúvókát ónozta meg Geri, majd dörzsáraztuk ki, hogy szűkebb méretű legyen.


A helyzet azonban nem akart javulni. Itt már sejtettük, hogy nem csak a karbival van a gond, de nem értettük mi fojthatja le ennyire a motort, hogy a kereket sem forgatja meg. Jobb híján levettük a CVT fedelet. És itt megtaláltuk a megoldást, bár igazán azóta sem értjük. A meghajtó szíj nagyon furcsa helyzetben állt a variátoron. Beszereléskor a hátsó variátort szét kell nyitni, és beljebb nyomni rajta a szíjat, hogy amikor a főtengely anyát meghúzzuk, ne szorítsuk össze elől a tárcsákkal. Viszont amikor beindítod, és leállítod, ennek magától a helyére kell(ene) ugrania. Ez most nem történt meg, így kézzel helyretettük és azóta hibátlan.
Lábon ment haza – néha egy lábon
A házilag méretezett fúvókával, a kínai dellorto copyval egész ígéretesen duruzsolt a robogó. Nem kellett sokat győzködni, el is vittem egy ~fél órás motorozásra, hiszen ennyi idő után már kiadta a hibát előtte. Féltem, hogy melyik úthiba után tolhatom vissza Gerihez a Quartzot, viszont a megtett kilométerekkel arányosan növekedett a robogóba vetett bizalmam. Szerencsére probléma nélkül és megkönnyebbült mosollyal értem vissza a szervízbe. Igen, összeállni látszott a robogó.


A maradék dekli csavarokat visszatéve már vetettem is magamra a motoros szerkót, hogy szerencsét próbáljak és saját lábon hazamenjek vele. Ez annyira jól sikerült, hogy a hazafelé utat már néhány egykerekezéssel meg is koronáztam, de nyilván csak forgalom elől elzárt területen.

Összességében egy napos munkával egy szuper állapotú robogót varázsoltunk a kis Piaggioból, de ahhoz, hogy igazi pálya-piton legyen, még lesz vele munka.
Ha téged is vonz a robogós pályázás, kövesd a BSSW 24 robogóverseny facebook oldalát, hamarosan érkezik a versenykiírás is: