AMTS 2023 – így láttuk mi

Idén a Harley-Davidson Budapest meghívására egy kellemesen fárasztó délutánt töltöttünk az AMTS-en. Két konklúziót szűrtünk le: nagyon magas színvonalú a rendezvény (leszámítva az üvöltő mulatóst) és mindenki megtalálja a szívének kedves járműveket. Éppen ezért jövőre három napot töltünk kint.

Egy délután ahhoz sem volt elég, hogy az egész rendezvényt körbejárjuk, négy gigabájtnyi CF kártya a fényképezőben pedig nevetségesen kevés, hogy egy teljes képet mutassunk arról, hogy mi mindenre csorgattuk a nyálunkat. Ennek ellenére egy kis szeletet bemutatunk, amivel talán kedvet tudunk csinálni nektek, hogy jövőre kilátogassatok.

Kezdjük a motorokkal

A Harley-Davidson standján kívül is bőven találkoztunk az amerikai gyártó motorjaival, gyári, épített és veterán kiadásban egyaránt. A KSR is felvonultatta a komplett kínálatát, azaz a Niu, Brixton és Malaguti márkák modelljeit. Találkoztunk magyarországi motorosruházati vállalattal, a Serpentize-zal, akikről később bővebben is írunk. Közvetlenül mellettük a Biker’s Deo fejlesztőjével beszélgettünk, akinek a textil szagmentesítő termékét éppen teszteljük. A kecskeméti egyetemi motorkerékpár versenycsapattal pedig sikerült készítenünk egy rövid interjút is. De beszéljenek helyettünk a képek:

M_001

kép 1 / 67

Az egri veterános egyesület, pontosabban a Jármű Örökségeinket Őrző Egyesület is bemutatta gyönyörű gyűjteményét. Nem csak motorokat, de egy babakocsit is:

E_05

kép 1 / 19

A következő pavilonban egy óriási Méray motorkerékpár gyűjteménybe botlottunk, amit BMW-k követtek:

BMW-R25/3

kép 1 / 16

A népszerű R 24 gyártásával 1950-től leálltak, hogy átadhassa helyét a következő generációnak, az R 25-nek. 1950 és 1956 között a három szériát összesítve több mint 100 000 darab R 25 gördült le a gyártósorról, így az R 25, az R 25/2 és R 25/3 tagokból álló modellcsalád a BMW történetének legsikeresebb sorozata lett. Már az első generáció megkapta a korábban boxermotoroknál, konkrétan az R 51-nél alkalmazott, hidraulikus csillapítású hátsókerék-felfüggesztést, így ez lett az első egyhengeres BMW, amiben ilyen futóművel láttak el. Az elavult, csavarozott konstrukció helyett immáron hegesztett csővázat használtak, igy oldalkocsit is lehetett csatlakoztatni a motorhoz.

A képleírások a motorok mellé kihelyezett táblákról származnak, alább szintén ebből a forrásból egy kis ismeretterjesztő az idén 100 éves BMW Motorrad korai modelleiről:

BMW ,,háború előtti” motorkerékpárok

Amikor 1923-ban elkezdte motorkerékpárok gyártását, a BMW Motorrad gyorsan elismert innovatív gyártó lett. A versenyben tett korai erőfeszítései és a sebességrekord kísérletei néhány olyan gépet eredményeztek, amelyek ma nagyon népszerűek a gyűjtők körében.

1923. szeptember 28-án mutatták be a berlini motorkiállításon az első BMW motorkerékpárt, az R32-est, amelyet Max Friz tervezett. Friznek a modell kifejlesztéséhez mindössze öt hétre volt szüksége. A mai napig megőrizték alapelvét: a boxermotort és ennek a váltóval közös egységbe szervezését. A motorkerékpárt egy kéthengeres, 494 köbcentiméteres boxermotor hajtotta, amely 8,5 lóerőt adott le 3300-as fordulatnál. Ezzel a teljesítménnyel a motor 95 kilométer/órás sebességre volt képes, három literes fogyasztás mellett, száz kilométerenként. Korát messze megelőzve egy sor innovatív megoldással büszkélkedhetett: a motort egybeépítették a háromsebességes sebességváltóval, öntvény zsák hengert kapott a motorblokk, saját fejlesztésű porlasztót, BOSCH mágnesgyújtást építettek bele. Később a motorblokk öntöttvas hengert és alumínium hengerfejet kapott. A motor olyan sikeres lett, hogy a BMW-nél eldöntötték, hasonló koncepció alapján több típust is gyártanak. 1925-ben egy R37-es és egy R39-es, 1926-ban egy R42-es, majd 1927-töl R47, R52, R57, R62 és az R63 jelent meg, mint újdonság.

1929-ig összesen kilenc új típus készült, közülük egy átalakított WR750, amellyel a világhírű Ernst Henne motorversenyző átlépte a 200 kilométer/órás sebességet, mely a maga korában világcsúcsnak számított. Ernst Henne többféle BMW motorral versenyzett, amelyekkel több világcsúcsot állított fel. 1932. november 28-án 244 kilométer/óra sebességgel száguldott Magyarországon, a nem sokkal előtte épült, mai 5-ös főút dabasi szakaszán, a gyóni betonon.

A fejlődés természetesen itt nem állt meg, újabb öt év elteltével már 279,44 kilométer/óra lett a bejegyzett világcsúcs!!

Az úgynevezett háború előtti” modelleket a kiállításon az R32, R57, R62, R63 és az R5 modell képviseli.

Folytassuk az autókkal

Azok sem panaszkodhatnak, akiket nem hoznak lázba a kétkerekűek, hiszen az AMTS azért túlnyomórészt mégiscsak autós rendezvény, így ezt a részét is igyekszünk megmutatni. Mi felülreprezentáltnak láttuk a tuning kispolszkikat (aminek örültünk), de láttunk hegesztett vaskutyákat, rajzszerűen megfestett autókat, Lambóra applikált bringa tartót és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervezőivel is találkoztunk.

A005

kép 1 / 93

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük