Persze persze, van az az örökbecsű mondás, hogy pénzt, kocsit, nőt nem adunk kölcsön, de az elmúlt 33 év alatt már rengetegszer adtam, és kaptam is mindenfélét, (nőt kivéve) eddig sose volt ezzel probléma. Nálamnál képzettebb emberek ha azt merik mondani valakire, hogy vezethet autót, akkor én miért ne higgyem el, hogy alkalmas rá? Persze lehet a másik is hülye, azt sokszor lehetetlen kivédeni, de akkor meg megint mindegy hogy ki ül a volánnál. A szóban forgó Opel Vectrát meg már amúgy is vezette boldog-boldogtalan az évek során, amikor még nem az én tulajdonomat képezte, de igazából azután is. Ez az autó volt bátyám első sajátja. 2009-ben vettük neki, mert már akkor se volt ideje ilyesmire, hogy autót nézzen saját magának. Meg hát amúgy is jobban járt hogy mi választottunk helyette. Bejártuk Tolnát, Baranyát, hogy végül helyben, ráadásul egy ismerős kereskedőnél találjunk rá.
Első tulaj, vezetett szervizkönyv, kevés kilométer (180 ezer). Az akkor 15 éves példány esetében, – pláne kishazánkban – ez már akkortájt is ritka kombináció volt. Az 1.6-os benzines facelift utáni modell be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.
Aztán teltek múltak az évek, cserélődött az autópark, felütötte fejét a rozsda, nekem a piros szétszedődött / lakatolódott. Az egyéb autókkal pedig mindig volt valami, s úgy adódott hogy végül ez is nálam kötött ki. Ugyan viszonylag mélyen hozzá kellett nyúlni, de egy budget lakatolás keretében végül mégis csak megmentődött. Szép nem, de jó lett. Ugyan a családi piros Vectra majd’ 10évvel többet volt velünk, de ehhez is rengeteg emlék, és sztori fűződik, tipikusan a “ha ez az autó mesélni tudna” fajta. Egyszer még Dombi is utazott benne.
Így aztán ezt is mindig építgettem, gyűjtöttem hozzá az alkatrészeket, megkapta ez is a 4 villanyablakot, komfortmodulos villanyos tetőt, hogy zárásra azt is becsukja, (gyári fícsőr!) meg mindenfélét ami eszembe jutott. Gyakorlatilag bármilyen ritka, vagy nekem tetsző cucc szembejött, rögtön legalább kettőt szereztem be belőle, hogy meglegyen mindkettőhöz. S bár nálam nem igazán értelmezhető külön-külön a “napi használós” és a “hobby” autó fogalmak, mert mindegyik hobby, ellenben bármikor bármire befogom bármelyiket ha épp hadra fogható. Végül nagyjából ez lett a mindig működő, mindig műszakis, nem feltétlen szép, de megbízható, és műszakilag kifogástalan napi szaladósom.
A címadó eset egy random megszokott csütörtöki Opeles Lurdy-talinak indult. Aztán a már korábban emlegetett Ricsi cimborám jelezte, hogy hát hoznak neki egy komplett B Omega bőrbelsőt, és azt valahogy haza kellene transzportálni. Persze mindenki röhögött, hogy fog ez ide beférni, pedig még csak nem is teljesen üres autóval érkeztünk. Aztán egy viszonylag gyors “fogd meg a söröm” jelenet után, lecsaptam a csomagtérfedelet, hogy hol az a sör? Azért 530 liter, az 530 liter. Mivel másnap meló volt, a hétvégén meg a csapattal mentünk Miskolcra Vectrát bontani, így nem nagyon fért már bele, hogy még 50km-el arrébb letegyem a szajrét, ezért inkább odaadtam a kulcsokat, majd a gazdája szépen kipakolgatja. Időközben úgy alakult hogy Dani barátomék költözéséhez szükség volt egy vonóhorgos autóra, így mondtam a Ricsinek hogy ne is a helyére vigye vissza, hanem egyből viheti a Daniéknak. Aztán vasárnap egyszer csak csörgött a telefonom:
“-Szia Atikám, hát az van, hogy megállt előttem egy taxi.” -csend.
“-Belecsúsztál?”
“-Bele.”
Mindenki legnagyobb meglepetésére, sztoikus nyugalommal szóltam bele a telefonba, “küldj képet hogy lássam mit vigyek.”
Ezeket a képeket kaptam… Itt azért nyeltem kettőt, mert ez nem kicsi kocc volt. Meglepő módon a szúrófények ezt is túlélték, pedig ez volt a 3. balesetük. Igaz az egyik itt már elvált az autótól, de szerencsére egy járókelőn landolt, így csak a ház tört össze. További örvendetes tény, hogy még nem készültek el az újragyártatott trikoloros rendszámaim, mivel ekkoriban voltunk az új rendszámok bevezetése előtt nem sokkal, és július 1. után már nem volt erre lehetőség, így legalább nem a szép új darabok mentek tönkre.
Nem voltam boldog, de igazán nem tudtam őszintén haragudni a Ricsire, az történt ugyanis, hogy szakadó esőben az előtte haladó taxi elé balról bevágott egy rendszám nélküli autó, mire a taxis nyomott egy satut, ő meg belecsúszott. Persze, nyilván túl közel volt, de nagy eséllyel én is így jártam volna, ugyanis egyszer már nekem is sikerült összehoznom ugyanezt, részben a magam hülyesége miatt, akkor egy traktor volt a másik fél.
Valamint az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy mindkét esetben ugyanazok a téligumik voltak az autón, az elsőben vadonatújan, az utóbbinál már 5 évesen, és ekkor már benne volt két nyári szezon meg egy kakucsi pályanap is.
Ez természetesen nem azt jelenti hogy ilyen slendrián lenne a hozzáállásom az autó műszaki állapotához, azon ritka állatfajba tartozom, akinek 4 egyforma, és általában új, minőségi, (szóval sokszor az autó értékével vetekedő árú) gumi szokott lenni az autóján. Pusztán csak ekkor még nem jutottunk el az új szett gumiig, meg alapvetően az autó is elég ritkán volt már használva, ezért sem kapkodtam annyira a beszerzéssel.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy olyan önzetlen, összetartó csapat tagja lehetek, ami ritka manapság. Mire este visszaértem a fővárosba, már ott volt nálam az alkatrészek 70%-a a puttonyosban. Nekiláttam élőben is felmérni a károkat, örömmel konstatáltam hogy a pár éves szélvédő legalább megúszta, majd azzal a lendülettel felnyitottam a géptetőt, hogy kiszedjük a törmeléket. “RECCS!!” -mondta az üveg. “A “+!%/=va anyámat” -mondta Vuki. “Ezz hűűűlye” -gondolta a bagoly a sarki fán. Mindenesetre kötélre vettük, és behúztuk a cég udvarára. Keddre meglett a maradék 30%-a is a sérült alkatrészeknek, úgyhogy neki is láthattam egy gyors öt lépéses lakatolásnak, (öt lépésről autónak néz ki-Peti után szabadon) hogy legalább lábon, önerőből mozgatható legyen, és ne kelljen kerülgetni amíg lesz rá időm, hogy rendesen megcsináljam.
Ezek után érthető módon jódarabig nagyjából csak a Lurdyig mozgott az autó. Meglehetősen sűrű volt az év ezen szakasza, jött az Omega is, plusz kerítenem kellett egy helyet ahol egy ilyen volumenű melót meg lehet csinálni. Eljött az új év, erről meg márciusban lejár a vizsga, szóval megvolt a konkrét határidő, és a motiváció is egyben. Itt jött képbe Gabi barátom, akinél mindig az egészségesnél úgy 6-8db-al több C ascona van. Hozzá tudtam bekéredzkedni, a kellemes száraz, fűtött műhelybe, bár a rengeteg autó miatt korlátozott időre. Úgyhogy nem is tétlenkedtem, rögtön az első este szétrántottam az autót.
Sajnos ahogy sejteni lehetett, az összepróbálásnál kiderült, hogy bár nem a váznyúlvány kapta az ütést, így az a helyén van, de a doblemez, és a torony viszont nagyon nincs. Utóbbira mondjuk egyértelműen számítottam, már csak az eltelt lassan 30 év, és több mint 360.000km miatt is, plusz a művelet előtt feltettük futóműmérő padra, hogy lássuk mennyit dől a torony.
valahogy így kellene kinéznie.
Szerencsére rendelkezésemre állnak a gyári rajzok, méretekkel, mérési pontokkal, így legalább nem csak vakon vagy szemre dolgozunk. Nézelődtünk egy darabig, mire sikerült megtalálni a deformációkat. De végül meglett.
Elő is készítettük a visszahúzáshoz, hozzáteszem nem vagyok karosszériás, én alapvetően szerelni tudok/szeretek, de nagy úr a muszáj. Ennyire sikerült jutni ez idő alatt, néhány munkaidő utáni esti, 8 után nem zajongós szereléssel. aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Jó esetben egy gyári paraméterekkel bíró kasztni.
