Most te is kipróbálhatod a legendákat

Ezen a hétvégén, alig két héttel az évfordulós fesztivál után ismét a Harley-Davidsonoké a főszerep Budapesten. A Harley on tour rendezvény keretében neked is lehetőséged nyílik kipróbálni a nagy múltú amerikai gyártó modelljeit.

A csütörtöki volt az esemény nulladik napja, a média képviselői tehettek egy nagy kört egy választott motoron szervezett keretek között. Én az AMTS óta vágyom arra, hogy kipróbáljam az ott bemutatott Breakout modellt, így egyértelmű volt, hogy erre esett a választásom.

Az új Breakout nem viccel

Jelentem, a motor jó. Sőt, több, mint jó. A 117 köbinches motorblokk a teljes fordulatszám tartományban lehengerlő nyomatékkal vág hátba. Maximum annyi a különbség, hogy nagyot tol, vagy nagyon nagyot. Amúgy azon túl, hogy a technikás egyenesekben szuper jól megy, és eszméletlen vagányul néz ki, nem sikerült megfejtenem a fő felhasználási területét, ugyanis a 240 széles hátsó gumikkal nem kimondottan kanyarvadászatra termett. Azonban a futóműve sportosan keményre sikerült, ami a nyugisan naplementébe motorozást veri szét egy kicsit, de igazából ez tök mindegy, hiszen ez egy gyönyörű műtárgy, csak motorozni is lehet vele, és azért semmiképp sem rosszul.

Breakout a jobb szélen

Az üléspozíció alapvetően kényelmes, szinte nyújtott lábakkal értem el a lábtartót, és maga az ülés is olyan, hogy nem szívesen szálltam ki belőle. Azonban a széles kormány csak kívülről tűnik kényelmesnek, nekem nagyon hamar megfájdult tőle a vállam. Persze aki egy ilyen motort vesz, annak illik a vásárlás pillanatában személyre szabni, és erre lehetősége is van a kereskedésben, például egy kevésbé fájdalmas kormánnyal.

A kormány nem a legkényelmesebb, cserébe gyönyörű

A fékek, a váltó, a kuplung kezelése mind arról árulkodott, hogy egy prémium terméket vezetek. Az indexet azért a nem-harleysoknak szokni kell, viszont király, hogy a dőlésszög alapján magától lekapcsol kanyar után – ezt is szoknom kellett.

A baloldali Road Glide-dal is mentem egy kicsit

Minden van, ami szem-szájnak ingere

A Breakout mellett fotózás közben kicsit gurulgattam a Road Glide-dal is, amiről még annyira sem akaródzott leszállni. Ez a bálna kinézetű túragép olyan kezesen fordul, minthogyha maximum fele ennyi tömege lenne. Hihetetlen élmény volt.

A motorok mellett pedig érdemes megemlíteni a társaságot is, hiszen aki Harley-Davidsont vesz, nem csak egy százhúsz éves múltú gyártó műremekét mondhatja magáénak, de egyből részese lesz egy szuper és sokszínű közösségnek is, akikben egy dolog közös: a motorozás szeretete.

Nem mindennapi alkalom, hogy ilyen motorokat próbálhass ki, így javaslom, hogyha teheted, látogass el a Harley on tour rendezvényre. Részleteket az alábbi facebook eseményben találsz: https://www.facebook.com/events/s/harley-davidson-budapest-teszt/743400897526459/

A regisztráció pedig alább érhető el: https://harley-davidson.probefahrtenbutler.com/show/434?language=hu&fbclid=IwAR3rgHjAmhPsJ0j9jW8ZCJGNhybj2nffRqnO9q-fc8EjmL1-f5z6_UivciI

És a titkos tippek: amennyiben nincs nagy harleys tapasztalatod, javasolt a Nightsterrel próbálkozni először, ami egy tökéletes kapudrog. A motorozáson felül pedig érdemes beugrani a kereskedés emeletén lévő étterembe, ahol a sok finomság mellett a kávét kötelező kipróbálni, nem fogjátok megbánni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük