A Qianjiang kínai motorkerékpár gyártó az utóbbi időben igazi kistigris módjára hasít az európai piacon is. Számtalan új modell van a láthatáron, több neves márkának is szállít be motort, illetve a Benellit már például teljesen fel is vásárolta. Nemrég pedig nem kisebb névvel, mint a Harley-Davidsonnal szerződve dobtak ki két új modellt.

A QJ már-már magát magasztalva azt állítja, hogy az SRK400-ban minden megvan, ami kell a dizájnt és a kiegészítőket, illetve funkciókat illetően. Az első és hátsó ABS azért nem mondható akkora ajándéknak, mivel ez már kötelező 2016-tól, viszont cserébe sport kipufogót ígérnek. Ha nem is Akrapovic, de a hangja még lehet jó.

Az erőforrás egy soros kéthengeres 400 köbcentis vízhűtéses injektoros motor, mely hangolt leömlővel, a végén egyetlen dobban végződő, alul vezetett kipufogóval van szerelve. A maximális 41,5 lóerőt kilencezres percenkénti fordulatszámon, a 37 Newtonmétert pedig hétezernél éri el. Szóval egy újabb A2-es pilótáknak szánt naked. Teljesítményre nagyjából egyezik az azonos belépő szintű konkurenciákkal, viszont az új QJ motorral szerelt HD-hoz hasonló módon ez is egy súlyos motornak mondható a 176 kilogrammos súlyával.

A nagyobb súly mellé kicsit nagyobb méretek is járnak, szóval ideális lehet azoknak akik nem szeretnék a majom a köszörűkövön látszatot kelteni. A hossza és a magassága is arányosan nagyobb a súlyának növekedésével a Qianjiang szerint.

A Benellit és Keewayt magába foglaló Qianjiang az utóbbi időben szerteágazó, viszont több pontban is azonos portfólióval csalogatja a vásárlókat. Több QJ-hez tartozó motorkerékpárnál is megfigyelhető, hogy különböző márkájú modellek műszakilag teljesen azonosak. Többek között a váz, a fékek, villa és nem mellesleg a motor Ctrl C, Ctrl V módon van újra felhasználva, ennek a szükségességében nem vagyunk még biztosak, bár az autó iparban ez általános tendencia.
Persze a gondolat, hogy több fajta motortípust kaphatunk relatív olcsón vonzó, viszont nem biztos, hogy egy sportmotoron a cruiseren is felhasznált alkatrészeket szeretnénk viszont látni. Ez kissé egyébként egyszínűvé is teszi a felhozatalt, ami egyébként magában még meg is állná a helyét.


Az itthoni árát még nem ismerjük, de külföldön 5790€-s áron kínálják, ami jelenlegi árfolyam szerint ~2.320.000 Forinttal egyenlő. Ha valami új felé szeretnénk nyitni, és kipróbálni egy modern kínai nakedet, akkor ez egy költséghatékony választásnak tűnhet. Bár egy hasonló műszaki alapokkal rendelkező Benelli Leoncino 500 a jelenlegi (akciós!) 2 452 000 forintos áron jobban megérheti a plusz köbcentinek és a retró külsőnek hála. És a szintén QJ gyártmány MBP M502N-hez nem csak plusz száz köbcentit, de további harminc kilót is kapunk 2 392 000 forintért (akciósan).