Ha egy dolgot megcsinálok, három másik elromlik

A hengerfej javítás csak a kezdete volt a négy hetes szívásnak amit a 206-os Peugeot okozott a különféle bajaival. Miután végre összeállt a motor hazafelé úton hajnalban visszatért a háromhengerezős elektromos baj. Majd másnap reggel olyan szinten kezdett ropogni a jobb oldali toronycsapágy, hogy szerintem három utcával arrébb is hallották. Úgyhogy pihenés helyett vettem egy új toronycsapágyat és nekiálltam a cserének.

Nem az a baj, hogy francia, hanem hogy elromlik  – Klikk a képre a kapcsolódó cikkhez

Nem lenne nagy ügy a toronycsapágy csere, de persze ennek is vannak buktatói és nyilván néhányba bele is szaladtam. Meg kell emelni az autót, levenni a kereket és innen indul az izgi rész. Először is a féknyerget vettem le, utána a kormányösszekötőt kötöttem le. A csavarok könnyen lejöttek hála a légkulcsnak, de a kormányösszekötő gömbfej nem igazán akart kiugrani a helyéről. Azonban a kétkilós kalapács tette a dolgát. Ilyenkor érdemes az anyát visszatekerni kicsit a gömbfej menetére, hogy csak az anyát verjük szét.

Ez után nagy nehezen sikerült kifeszegetnem a talpas gömbfejet, kitekertem a toronyszilent három felfogató csavarját és kivettem a gólyalábat. Vagyis kivettem volna, mert persze a stabpálcát elfelejtettem leoldani. Mikor az is megvolt tényleg kijött a torony és nekiállhattam a lényegnek. A toronycsapágy cseréhez elengedhetetlen a rugó összehúzó. Ezzel kell összehúzni a rugókat, hogy amikor letekerjük a csapágyat rögzítő központi anyát ne csapjon arcon semmi. Azért ennél a résznél a feleségemet kiküldtem a garázsból, mert nem veszélytelen a művelet.

A csapágycsere után mehetett vissza a gólyaláb a helyére, de ezzel volt pár gond. A toronyszilentet felülről három nyolcas csavar rögzíti a kasztnihoz, ezekből adtak újakat. Furcsa volt, hogy hosszabbak voltak, mint az autóban lévők, de azért inkább az újakat raktam be. Ez hiba volt, mert amikor összeraktam nem forgott el a torony, mert akadt a csavarokban. Így visszatettem a gyáriakat és úgy már jó volt. Ez után még a kormány összekötő gömbfej menetét is sikerült megszakítanom, ahogy ráhúztam az anyát a légkulccsal. Ezt ideiglenes úgy oldottam meg, hogy ráhúztam még egy anyát. A hab a tortán az volt, hogy észre vettem, hogy még a stabpálca gömbfejének a porvédője is ki van szakadva így ez is felkerült a listára, mint cserélendő elem.

Miközben én a futóművel szenvedtem Kriszti a kábelköteget kezdte ellenőrizni próbalámpával, de akkor még nem találtunk benne hibát. Persze hazafelé egy idő után megint háromhengerezett a verda és villogott a check. Ennek a feltárását másnap terveztem folytatni. Viszont reggel a műhelybe vezető úton 10 kilométer utánmegállt az autó és el se indult. Ekkor kicseréltem a trafót, hiszen a csomagtartóban volt az is meg szerszám is. Így végre száz százalékig meg tudtam bizonyosodni róla, hogy mégsem a trafó a probléma, mert a másikkal sem indult be az autó.

Feleségem autója: életem megrontója – Klikk a képre a kapcsolódó cikkhez

Nem voltam túl boldog, hogy a hidegben kell várakoznom, de bíztam benne, hogy ahogy lehűl az autó ismét indulni fog. Így is lett, húsz percig békén hagytam, aztán úgy indult be, mintha mindig is hibátlan lett volna. A maradék nyolc kilométer vége felé elkezdett rángatni, de elvitt már a műhelyig rendben.

Itt már nem én voltam a legnyugodtabb ember a világon, ráadásul időre kellett volna mennem az autóval délután Pestre, de így nyilván nem terveztem elindulni vele. Először nekiestem a gyertyáknak, kicseréltem őket, de semmi változás. Utána Vuki kolléga tippjére ellenőriztem a főtengely jeladót, de nem az rendben lévőnek tűnt. Ez után folytattam a kábelezés próbalámpás vizsgálatát és végre találtam valamit: a folytószelep állás érzékelő egyik kábelének az ellenállása nagyon megnőtt ha bizonyos pozícióba hajtogattam a köteget és annak meg is találtam a hibáját egy gyári forrasztásnál. Ezt a kábelt kicseréltem és a hiba: maradt! Annyit sikerült javítani a helyzeten, hogy miután jól bemelegítettem a verdát és leállt, utána többet be se indult. Ez szarul hangzik, de igazából tényleg jobb, mint a random leállás, mert így könnyebb feltárni a hibát.

Mivel a kábelkötegben már találtam egy részleges szakadást, ezért úgy döntöttem ebben az irányban kutatok tovább, de ez már egy másik drámai történet, mely hamarosan érkezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük